Index Vakbarát Hírportál

A BL-döntőben jöhet az újabb Chiellini vs. Suárez

2015. május 14., csütörtök 09:42

A Juventus BL-döntőbe jutásával a barcelonás Luis Suárez két olyan játékossal is találkozhat majd a meccsen, akik miatt komoly eltiltást kapott korábban: Patrice Evrával és Giorgio Chiellinivel.

Az olaszoknak ugyanis Patrice Evra és Giorgio Chiellini is alapemberük, és ha addig nem sérülnek meg, a védelemben dolgozhatják majd meg a Barcelona uruguayi csatárát. 

A korábban a Manchester Unitedben futballozó Evrávral egy 2011. októberi meccsen volt balhéja, a vádak szerint rasszista megjegyzést tett a francia védőre. Komoly vizsgálat indult az ügyben, melynek a végén Suárez nyolc bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást, valamint pénzbüntetést kapott. Amikor legközelebb találkoztak, Suárez nem nyújtott kezet Evrának a kezdés előtt. 

Evrát persze megkérdezték a szerda esti madridi 1-1 után, hogy milyen lesz ismét Suárez ellen játszani, de azt mondta, nem ez a lényeg, hanem hogy döntősök. De megjegyezte, a csatárral éreztetni fogja a jelenlétét, vagyis nem ígért neki túl sok jót. 

A chiellinis incidens már frissebb, a tavalyi világbajnokságon történt, amikor az uruguayiak az olaszokkal játszottak. A 79. percben a kapu előtt ütköztek, Suárez elterült, az olasz védő pedig ordítva mutatta a vállát, azt állította, hogy ellenfele megharapta, harapásnyomokat is mutatott.

Suárez a kiállítást megúszta, mert a bíró nem vette észre, de két nappal később a FIFA kidobta a világbajnokságról, kilencmeccses eltiltással sújtotta, valamint minden futballtevékenységtől eltiltotta négy hónapra, így a Barcelonában is jóval később mutatkozhatott be.

Suáreznek  nem ez volt az első harapós balhéja: az angol bajnokságban a Chelsea-védő Branislav Ivanovićot is megharapta 2013 áprilisában, azért tíz mérkőzésre meszelték el. 

Rovatok