Index Vakbarát Hírportál

Ötöt lőtt a Bayern, de Giroud-é mindegyiknél szebb volt

2015. november 5., csütörtök 08:58

A Bayern München nagyon megverte az Arsenalt szerda este hazai pályán a BL-ben. Már az első félidő után három góllal mentek, a szünet után hamar meglett a negyedik is, úgyhogy a 69. percben Giroud gólja nem osztott, nem szorzott, de ettől még ez volt a legszebb a mérkőzésen. 

A francia csatár Alexis Sanchez beadása után az ötös előtt mellre vette a labdát, majd félfordulatból a kapuba bombázott, Neuernek esélye sem volt odaérni. 

A góltól nem támadt fel az Arsenal, inkább a Bayern rúgott még egy ötödiket, Müller a 89. percben állította be az 5-1-es végeredményt, ez volt neki a második találata a meccsen. Pedig két hete még az angolok nyertek hazai pályán 2-0-ra, most viszont a csoport harmadik helyén állnak, mindössze három pontot szereztek négy mérkőzésen. 

A Bayern München 9 ponttal vezeti a csoportot, +10-es a gólaránya, a második a csoportban a görög Olympiakosz, nekik szintén kilenc pontjuk van. 

Rovatok