Index Vakbarát Hírportál

Dárdai elviszi a Bayern szupertehetségét

2016. január 4., hétfő 10:31

Elkezdte az edzéseket a Hertha BSC, körülbelül 300 drukker volt kíváncsi vasárnap, a berlini télben Dárdai Pál átlag felett szereplő, harmadik helyezett csapatára.

A Berliner Zeitung azt írta, hogy elkezdődött a nagy küldetés az európai kupaszereplés megszerzéséért.

A 32 pontos berliniek tavaly 35 ponttal bentmaradtak, idei szereplésük minden várakozást felülmúl.

Majdnem mindenki itt van velünk, Kraft kapus is elkezdte az edzéseket. A védőként és középpályásként egyaránt bevethető Niklas Stark is, míg a középcsatár, Julian Schieber több mint egy évet hagyott ki” - mondta Dárdai.

A szintén csatár Allagui az egyetlen, aki majd csak pár hét múlva csatlakozik a csapathoz.

És lesz még egy érkező, mégpedig Mitchell Weiserhez hasonlóan a Bayern Münchenből: Sinan Kurt. Egyelőre csak kölcsönbe.

A 19 éves bal lábas szélső abszolút beleillik a Hertha koncepciójába, mert fiatal és gyors, míg a jelenlegi Hertha a Bundesliga egyik leglassabb csapata, ezért is komoly elismerés a harmadik hely.

A Szentestét Berlinben töltöttük, aztán Abu-Dzabiban voltunk, a napfényes strandon ott focizhattam, és mindig nyertem. Feltöltöttem az akkumulátoraimat, mert itt mindenki a Hertha sikereiről beszél, ezért volt szükség egy kikapcsolódásra.”

A Hertha vasárnap utazik Belekbe, ott folytatja a felkészülést. Az első edzőmeccsét Törökországban a Hannoverrel játssza, várhatóan már Szalai Ádámmal centerben.

A Bild egy jósnőt kérdezett meg, milyen lesz a Hertha tavasza, és azt a választ kapta, hogy tartja kimagasló szereplését, de helyezést nem jelölt meg.

Rovatok