Index Vakbarát Hírportál

A futballtörténelem legnagyobb döntése közeleg

2016. január 7., csütörtök 21:36

A labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB azt javasolja, hogy a következő szezontól teszteljék a videóbírót, írta az MTI.

A szervezet csütörtöki közlése szerint a visszajátszások segítenék a játékvezetők döntéseit a gólok, a tizenegyesek, a kiállítások megítélésénél, és a szabálytalankodó játékosok azonosításánál is.

Az IFAB 2012-ben hagyta jóvá a gólvonal-technológiát, amely azóta már számos esetben segítette a játékvezetők munkáját.

A testület januárban tárgyalni fog a sérülések ideje alatt alkalmazható ideiglenes cseréről, illetve a hosszabbításban a negyedik cserelehetőségről is. A tagok tavaly februárban a negyedik cserét, a tripla büntetés módosítását és a videóbíró bevezetését sem támogatták.

Utóbbi kapcsán Jerome Valcke, a nemzetközi szövetség (FIFA) azóta felfüggesztett főtitkára a februári döntést követően azt mondta: ez a futballtörténelem legnagyobb döntése lehet, amelyet nem szabad elsietni.

Az 1886-ban alapított, nyolctagú IFAB tagságának felét - 1913 óta - a FIFA adja, a másik négy szakértő pedig Angliát, Skóciát, Észak-Írországot és Walest képviseli. A szabályok megváltoztatásához a voksok 75 százaléka szükséges.

Rovatok