Index Vakbarát Hírportál

Klopp: Egy tökéletes napon kivédte volna

2016. január 15., péntek 08:28

A Liverpool szerdán 3-3-at játszott az Arsenallal az angol bajnokságban, a kapuban most nem Bogdán Ádám állt, de Simon Mignolet sem volt most túl határozott. Két gólban is benne volt. Jürgen Klopp, ahogy Bogdánért, érte is kiállt.

„A második gólnál minden csapattársától szüksége volt a segítségre" – mondta Klopp. Ez volt az a gól, amikor Oliver Giroud szöglet után talált kapuba. A belga kapus az első gólnál sem mozgott meggyőzően, Ramsey rövid sarokra tartó lapos lövésére simán le kellett volna érni, de hibázott.

„A második gólnál egy tökéletes napon kivédte volna, de előtte már sok volt a hiba" – védte meg játékosát Klopp, aki korábban kijelentette, hogy nem akar kapust igazolni a Liverpool. Az azonban világosan látszik, hogy bajban van ezen a poszton.

Liverpool-Arsenal 3-3

Ennek a beismerése az is, hogy visszahívták a kölcsönben lévő Danny Wardot az Aberdeentől. Bogdán helyett már ő ült a kispadon is az Arsenal ellen.

Rovatok