Index Vakbarát Hírportál

Angol-magyar lesz májusban a Wembleyben?

2016. január 16., szombat 10:06

Csányi Sándor szerdán sajtótájékoztatót tartott, amin bejelentette, hogy március 26-án a világsztárokkal (Rakitic, Modric, Mandzukic) felálló horvátokat fogadja a Groupama Arénában barátságos mérkőzésen az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott.

Az MLSZ elnöke elmondta, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány csapata májusban még egy, de minden bizonnyal két felkészülési meccset - egyet biztosan idegenben - játszik majd, „még erősebb” rivális ellen. Hogy kik lesznek a májusi ellenfelek, arról nem beszélt.

A FourFourTwo.hu úgy tudja, ez az ellenfél Anglia lesz, a Wembleyben. A két válogatott 2010 augusztusa óta nem játszott egymással, akkor az angolok - szintén a Wembleyben - 2-1-re nyertek.

A válogatottnál február 20-tól és március 20-tól is ötnapos összetartás rendeznek, az NB I.-nek április 30-án vége, a Magyar Kupa döntőjét pedig május 7-én rendezik. A csapat másnap kéthetes edzőtáborba, várhatóan Ausztriába utazik 28 játékossal. Május 23. és június 2. között újabb edzőtábor következik, ekkor már kevesebb játékossal, majd a válogatott június 5-én indul útnak a franciaországi Európa-bajnokságra 23 labdarúgóval.

A magyar csapat 44 év szünet után szerepelhet ismét Eb-n, ahol Ausztriával (június 14., Bordeaux), Izlanddal (június 18., Marseille) és Portugáliával (június 22., Lyon) játszik az F csoportban.

Rovatok