Index Vakbarát Hírportál

Kétszer büntette Costa az Arsenalt

2016. január 24., vasárnap 18:53 | aznap frissítve

Az angol bajnokság 23. fordulójának zárómeccse a londoni rangadó volt, az Arsenal az eddig a szezonban tudása alatt játszó Chelsea-t fogadta.

A Chelsea élesen és harcosan kezdett, a 18. percben emberelőnybe került.

Costáról kiállítják Mertesackert

Willian gyorsított fel, kitűnő ütemben indította Diego Costát, aki simán lefutotta védőjét, Mertesackert becsúszott, de a labdát nem érte el.

Nem reklamált a német, elfogadta, hogy kiállítják emiatt. 

Kiállítás volt?

  • 734
    Igen
  • 639
    Nem

A lassításokon szembetűnő, hogy alig érte el a csatárt.

Öt perc múlva, a már foghíjas védelem rosszul helyezkedett, és már nem tudta semlegesíteni a centert, aki közelről a kapuba passzolt.

Diego Costa gólja

Akkor még sejteni sem lehetett, hogy ez lesz a meccs egyetlen gólja. Mint ahogy azt sem, hogy az Arsenal 10 emberrel is aktívabb a meccs nagyobb részében, mint Hiddink csapata. A kapu előtt azonban nem volt szerencséje a hazai csapatnak.

Az angol bajnokságot a Leicester 3 pont előnnyel vezeti a City valamint az Arsenal előtt. A Chelsea a 13. helyen áll. 

Rovatok