Index Vakbarát Hírportál

Huszonötről mesteri öngólt lőtt, a bíró megmentette

2016. január 31., vasárnap 13:32

A szombati Dortmund–Ingolstadt Bundesliga-meccsen a 65. percben Mats Hummels úgy 25 méterről saját kapujába emelt, de szerencséjére a játékvezető nem adta meg a gólt.

Hummelsnek már volt több emlékezetes öngólja, két hónapja a Hamburg elleni meccsen büntette saját csapatát, és most egy újabb látványos hibával borzasztotta el a szurkolókat. A Dortmund hátul adogatott, az Ingolstadt pedig váratlanul letámadta a védőket. Hummels egy rossz labdaátvétel után bajba került, a rárontó Dario Lezcano elől úgy mentett, hogy kapusa felé emelt. Bürki kint állt, így simán átemelte felette.

Öngól volt?

  • 3655
    Igen, meg kellett volna adni
  • 1618
    Nem, jól döntött a bíró

A játékvezető azonban nem adta meg a gólt 0-0-s állásnál, mert úgy vélte Hummelsszel szabálytalankodtak. Dario Lezcano valóban buktatta, de a felvétel alapján csak a lövés után. 

A mérkőzést vezető Winkmann később azt nyilatkozta, hogy ahol ő áll, nem látott mindent a párharcból, de az asszisztense egyből kiabált a rádióján, hogy szabálytalanság történt. azt mondta elég meggyőző volt a partjelző, hogy ne legyenek kétségei.

Hummels is megmagyarázta, miért döntött helyesen a bíró: „A tv-ben ez nem jön át igazán, de ha te magad is játszol, akkor tudod, hogy ennél a játéksebességnél elég egy apró érintkezés, és az már döntő lehet. Itt is erről volt szó. "

Az Ingolstadt több bírói döntést vitatott, nem véletlenül, a Dortmund Aubameyang két góljával megnyerte a mérkőzést.

Rovatok