Index Vakbarát Hírportál

A Barcelona bolondot csinált a Valenciából: 7-0

2016. február 3., szerda 22:54

A Barcelona már az első fél órában lerendezte a Valenciát szerda esti meccsén a Spanyol Kupában, ráadásul olyan gólokat lőttek, mintha az edzésen szórakoznának. 

A vezetés már a hetedik percben megvolt, miután Suárez üresen maradt egy gyors támadás végén, majd négy perccel később jött az újabb, ezt is az uruguayi lőtte. A szélen felfutó Aleix Vidal kapott labdát, amit egyből a csatár elé tett, ő meg kapásból bevágta, ezzel már 2-0 volt. 

De ennél is szebb volt, amit a 29. percben csináltak. Egy darabig passzolgattak, aztán Iniesta beindult, Neymarhoz játszott, aki sarokkal tette tovább a labdát, Suárez csak bezavart, de nem ért hozzá, így jutott el Messihez. Ekkorra már a Valencia-védők azt sem tudták hol vannak, úgyhogy az argentin könnyedén megszerezhette a hazaiak harmadik gólját. 

Ezután már az is belefért, hogy Neymar kihagyja a tizenegyest a 45. percben, miután a Valenciából kiállították Mustafit. Nem sokkal a szünet után jött a negyedik gól, ez is azzal indult, hogy a vendégek védelme képtelen volt megszerezni a labdát, úgyhogy a barcások kipasszolták őket, a támadás végén Messi szerezte meg a második gólját a meccsen. 

A mesterhármas a 75. percben lett meg az argentinnak, és ebben megint vastagon benne volt a megzavarodott Valencia-védelem: addig bénáztak a felszabadítással, amíg Messi megszerezte a labdát, és bevágta csapata ötödik gólját. 

Suáreznek is meglett a harmadik, mert a 82. percben egy beadás után üresen érkezett a hosszún, és közelről a Valencia kapujába fejelt. De még itt sem volt vége: négy perccel később megszerezte negyedik gólját a meccsen, Arda Turan passza után kapásból a rövidbe lőtt, a labda a kapufáról pattant be, tökéletes befejezés volt. 

Hétnél megálltak, de kaphatott volna ennél nagyobb verést is Gary Neville csapata. A visszavágót azért egy hét múlva még lejátsszák.

Eredmény:

Barcelona-Valencia 7-0

Rovatok