Index Vakbarát Hírportál

Jobb is, hogy kivonultak a Pool-szurkolók, a leégést már nem látták

2016. február 7., vasárnap 10:16

A szombati Premier League-forduló előtt a bajnokságban nyolcadik Liverpool szurkolói csoportjai arra szólították fel tagjaikat, hogy tiltakozzanak a jegyárak tervezett emelése ellen, és vonuljanak ki a stadionból meccs közben.

Egész pontosan a 77. percre hirdették meg az akciót, mert a klub a mostani 59 font helyett jövőre már 77 fontot (kb. 31 ezer forint) akar kérni a felújított főlelátóra szóló belépőkért. A Liverpool a héten azt is bejelentette, hogy a 2016/17-es idényre szóló bérletek közül némelyik több mint ezer fontba (kb. 406 ezer forint) fog kerülni, korábban még erre sem volt példa.

Az akció sikerült: a 77. percben, a Liverpool 2-0-s vezetésénél a jelen lévő 44 179 szurkolóból több ezer elhagyta a stadiont:

A 77. percben, a Liverpool szurkolóból több ezer elhagyta a stadiont

Nem is jártak rosszul, azt már nem kellett látniuk, hogy az utolsó előtti Sunderland a 82. percben szépít, aztán a 89. percben egyenlít, és pontot visz el Liverpoolból.

Volt még baj ezen kívül is a hazai csapatnál: Jürgen Klopp nem lehetett ott a meccsen, mert vakbélgyulladás gyanújával kórházba szállították, majd meg is operálták. Azt még nem tudni, hogy az edzőnek meddig kell a klinikán maradnia.

Több ezer Liverpool szurkoló hagyta el a stadiont a 77. percben

Rovatok