Index Vakbarát Hírportál

Benzema nem is látta Valbuena szexvideóját

2016. február 12., péntek 10:15

Karim Benzema azt mondta, hazudott válogatottbeli csapattársának, Mathieu Valbuenának azzal kapcsolatban, hogy látta-e azt a szexvideót, amellyel utóbbit zsarolni próbálták.

„Azt kellett volna mondanom, hogy nem láttam, de úgy viselkedtem, minta megnéztem volna, mint amikor egy moziról úgy beszél az ember, hogy sosem látta" – idézte a Le Parisien című napilap a Real Madrid csatártnak.

Benzemát november elején hallgatta ki és vette rövid időre őrizetbe a francia rendőrség, majd a versailles-i bíróság vád alá helyezte, és további nyomozást rendelt el. A játékos egy éjszakát töltött őrizetben, és bár később visszatérhetett Madridba, folyamatosan ellenőrzik, például nem léphet kapcsolatba Valbuenával, illetve az ügy további szereplőivel, írja az MTI.

A sértett Valbuena - aki korábban elmondta, Benzema a lánya életére esküdött neki, hogy látta felvételt - november végén Benzema ellen vallott, és egyértelműen megvádolta a Real Madrid csatárát, aki viszont tagadta, hogy bármilyen törvénybe ütközőt elkövetett volna.

Az még mindig nem teljesen tisztázott, hogy a csatár pontosan milyen szerepet játszott a zsarolásban, de a nyomozók úgy vélik, Benzemát egy gyerekkori barátja rávette, hogy közvetítőként lépjen fel és érje el Valbuenánál, hogy egyezzen meg zsarolóival. Ha a 81-szeres válogatott, Bajnokok Ligája-győztes támadót bűnösnek elítélik, öt év börtönbüntetést is kaphat.

Valbuena már júniusban panaszt tett amiatt, hogy egy ismeretlen felhívta őt és tudatta vele, birtokában van egy kompromittáló videó. A telefonáló az ügy "elrendezését" javasolta, de pénzösszegről nem beszélt. A zsaroló azzal fenyegetőzött, hogy a franciaországi Európa-bajnokság előtt nyilvánosságra hozza a felvételt, amennyiben nem fizetnek neki.

A nyomozás során őrizetbe vettek négy embert, köztük Djibril Cissét, a visszavonulását októberben bejelentő korábbi válogatott csatárt, akit azonban kihallgatását követően szabadon engedtek.

A Francia Labdarúgó Szövetség elnöke decemberben bejelentette, hogy az ügy lezárásáig Benzema nem léphet pályára a válogatottban, amely idén nyáron házigazdaként szerepel az Európa-bajnokságon.

Rovatok