Index Vakbarát Hírportál

Hét magyart csábított el a zloty

2016. február 27., szombat 15:34

 

A lengyel labdarúgó-bajnokságban szereplő Slask Wroclaw csapatába igazolt Mervó Bence, a tavalyi, új-zélandi U20-as világbajnokság társ-gólkirálya.

A lengyel klub honlapján megjelent közlemény szerint a 20 éves csatár csütörtökön esett át az orvosi vizsgálatokon, a klubváltás azonban csak szombaton vált biztossá. Mervó egyelőre a tavaszi szezon végéig, kölcsönszerződéssel került a lengyelekhez, írta az MTI.

Azóta egy felkészülési meccsen már pályára is lépett szombaton, és gólt szerzett. 

Az utánpótlás-válogatott futballista a Győri ETO FC akadémiáján nevelkedett, majd előbb az MTK, aztán az FC Sion keretéhez tartozott, de felnőtt bajnoki mérkőzésen a kék-fehéreknél és a svájciaknál sem lépett pályára.

A góllövőlistát vezető Nikolics Nemanja (Legia Varsó), valamint Lovrencsics Gergő és Kádár Tamás (Lech Poznan), Guzmics Richárd (Wisla Krakow), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin) és Gosztonyi András (szintén Slask) után Mervó a lengyel élvonal hetedik magyar légiósa.

Lengyelországban hétfőig van lehetőség az átigazolásra, ezért jöhetett létre a klubváltás.

Régebben Belgiumot, Ciprust, Izrael árasztották el a magyar játékosok. A három említett országban most egyetlen magyar sincs az élvonalban, holott volt idő, amikor egy teljes csapatra való magyart alkalmaztak a klubok.

A lengyeleknél talán tovább tart az invázió.

Rovatok