Index Vakbarát Hírportál

Inkább ne gondoljuk végig Collina és Pintér Attila párbeszédét

2016. március 3., csütörtök 18:35

Az Európai Labdarúgó Szövetség eligazítást tartott, mi vár a június 10-én kezdődő Európa-bajnokság 24 résztvevőjére. 100 nappal vagyunk a rajt előtt, ez volt az apropója az összejövetelnek.

Az MLSZ videójában Bernd Storck nyilatkozik, először a biztonsági kérdésekről beszélt, mit kell tenni az edzőtáborban és a meccsre való eljutásnál.

Előfordulhat, hogy új szabályok lesznek a technikai zónában, erre készítették fel az edzőket. A videón látszik egy jelenet (55. másodperc), ahogy Pierluigi Collina, a bírók főnöke Storcknak és Möllernek magyaráz heves gesztusokkal.

Groteszk elképzelni, ha ebben a pozícióban Pintér Attila és Farkas József áll, és erre nem lehet elégszer emlékeztetni, még ha az első meccs után ki is rúgták őket. Talán jobb így mindenkinek, hogy Pintér Mezőkövesden próbálja tudása legjavát adni.

Szó volt még arról, hogy tiszteljük az ellenfeleket, és milyen fontos a jó felkészülés mindhárom ellenfélnek, és nekünk is.

"A többi csapat játékosai a Bajnokok Ligájában és Európa Ligában edződnek, mi viszont nem vagyunk jelen ezekben a sorozatokban. Ez hátrány jelent a játékosaimnak, ezért külön feladatot kell adnom nekik, ez nagyon fontos a felkészülésben. A tesztek jókat mutatnak, de még lehetnek jobbak is" - magyarázta, miért szükségesek az összetartások, amit Pintér a szabadalmának tekint.

Rovatok