Index Vakbarát Hírportál

A BL- és EL-döntőben is használják gólvonal-technológiát

2016. március 4., péntek 13:41

Használni fogják a gólvonal-technológiát a májusi Bajnokok Ligája- és Európa Liga-döntőben - döntött pénteken az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA). A végrehajtó bizottság már korábban döntött arról, hogy a nyári Eb-n, illetve a 2016-17-es Bajnokok Ligája-idény egyenes kieséses szakaszán használják a technológiát, ezt hozták most előbbre.

Az EL-döntőt május 18-án Bázelben, a BL-döntőt pedig május 28-án Milánóban rendezik.

Megvan új UEFA-tőtitkár is

A görög Teodor Teodoridisz követi az UEFA főtitkári posztján Gianni Infantinót, akit múlt pénteken a FIFA elnökének választottak meg.

Az 50 éves görög sportvezető 2008 januárja óta dolgozik az UEFA-nál, amelynél először a nemzeti szövetségek osztályának igazgatója volt, majd 2010 októbere óta Infantino helyetteseként tevékenykedett.

Az UEFA arról is döntött, hogy csak azután írják ki az új elnökválasztást, hogy lezárul a korrupciós ügybe keveredett, emiatt felfüggesztett Michel Platini ügye, így a május 3-i budapesti kongresszuson biztos nem lesz új elnök. (MTI)

Rovatok