Index Vakbarát Hírportál

Új edzővel maradna bent Huszti klubja

2016. március 6., vasárnap 14:33

Menesztették Armin Veh-t, a Huszti Szabolcsot is foglalkozató Eintracht Frankfurt vezetőedzőjét, mivel a csapat hét meccs óta nem tud nyerni, és ezzel lecsúszott a kieső zónába a német labdarúgó Bundesligában, jelentette az MTI.

A szakember, aki 2007-ben bajnoki címre vezette a VfB Stuttgartot, tavaly júliusban vette át az együttes irányítását. 

A klub közleménye szerint nagyon nehezen hozták meg a menesztésről szóló döntést, mert bíztak Armin Veh-ben, de úgy látják, a bennmaradás kiharcolásához új impulzusokra van szüksége a csapatnak.

Átmenetileg Veh eddigi segítője, Reiner Geyer veszi át a szakmai munka irányítását, de a vezetőség gyorsan meg akarja találni a távozó szakember utódját.

A Frankfurt jelenleg a 16., osztályozót jelentő helyen áll a Bundesligában, mindössze három ponttal előzi meg a már biztos kieső, 17. helyen álló Hoffenheimet.

Korábban felmerült, hogy Thomas Doll Fradi-edző is jelölt lehet. 

Rovatok