Index Vakbarát Hírportál

Beduin sátortáborokba dugnák a szurkolókat a katari vb-n

2016. március 21., hétfő 15:38

Akár beduin stílusú sivatagi táborokban is lakhatnak majd a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságra érkező szurkolók a szervezők tervei szerint. A vb-re közel félmillió szurkolót várnak a szervezők és a FIFA álláspontja szerint túl kevés a rendelkezésre álló szálláshely.

A nemzetközi szövetség 60 ezer szobában szabja meg az első határt, viszont a katariak szerint csak 46 ezer lenne kész, mert a zuhanó olajár visszavetette a gazdaságot.

A rendezők legújabb felvetése alapján a fennmaradó, szállodához nem jutó drukkereket a stadionokhoz közeli táborokban helyeznének el, ahogy ők fogalmaznak kreatív és kulturálisan autentikus szálláshelyen.

„A világbajnokság fontos célja, hogy bemutassa a Közel-Kelet vendégszeretetét és barátságosságát. Ennek jegyében aktívan keressük a lehetőségét annak, hogy az ideérkezők a csillagok alatt aludjanak" – fogalmazott a világbajnokság szóvivője a Reutersnak.

Bár a helyiek szívesen szállnak meg ilyen táborokban telente, az európai drukkerekről ez már sokkal nehezebben képzelhető. Arról nem is beszélve, hogy alkoholt csak luxusszállodákban lehet kapni, a nyilvános fogyasztás be van tiltva Katarban.

Létezik egy másik alternatíva is, a szomszédos országokban, az Egyesült Arab Emirátusokban, vagy Bahreinben helyeznék el a katari szállodákról lemaradókat.

Miközben a katariak is mérgelődnek, szerintük értelmetlenség ennyi szobát építeni, mert a világbajnokság után ezek kihasználatlanul panganak majd. Ahogy egy katari tisztségviselő elmondta, az elmúlt öt évben már megkétszereződtek a szálláshelyek száma és a FIFA még ennél is többet akar.

Rovatok