Index Vakbarát Hírportál

Nyolcmilliós büntetést ért a harapásnak tűnő mozdulat

2016. április 1., péntek 17:21

A Chelsea spanyol labdarúgója, Diego Costa eltiltását egy mérkőzéssel megtoldotta az angol szövetség (FA) a márciusi, Everton elleni FA-kupa-negyeddöntőben kapott piros lapja miatt.

A szövetség a mérkőzés után két meccsre tiltotta el a játékost, akit pénteken meghallgatott az FA független bizottsága, és úgy döntött, hogy még egy meccset ki kell hagynia, ráadásul 20 ezer fontos (megközelítőleg 7,9 millió forintos) pénzbüntetést is kapott, írja az MTI.

Az eredetileg kiszabott eltiltás a West Ham Uniteddel (2-2) szembeni bajnoki mérkőzésre és a szombati, Aston Villa elleni mérkőzésre szólt, de a pénteki határozat értelmében a jövő szombati, Swansea City elleni meccset is ki kell hagynia a Premier League-ben.

Costát azért állította ki Michael Oliver játékvezető a 2-0-ra elvesztett kupanegyeddöntős mérkőzésen, hogy összeszólalkozott Gareth Barryvel, majd egy harapásnak tűnő mozdulatot tett ellenfele irányába, ezért megkapta második sárga lapját. Ezután vitába keveredett a bíróval is, mielőtt elhagyta volna a pályát.

Később mindkét fél megerősítette, hogy Costa nem harapott, ám a csatár a fegyelmi bizottság meghallgatásán elismerte, hogy helytelenül viselkedett.

Ez volt a 27 éves, brazíliai születésű csatár első kiállítása a Chelsea játékosaként.

Rovatok