Index Vakbarát Hírportál

Az Arsenal három perc alatt bukott kétgólos előnyt

2016. április 9., szombat 15:49

Az Arsenalnak egyre kevesebb reménye van arra, hogy idén megnyerje a Premier League-t, kétgólos előny után 3-3-at játszott a West Ham Uniteddel.

A hazai West Ham védelme az első félidőben nagyon gyenge volt, a 18. percben Özil fordult le könnyedén és lőtt gólt, majd a 35. percben Sánchez is könnyű gólt szerezhetett, ahogy befutott a védők mögé, máris kapta az emelést.

Azonban az Arsenal sem volt elég határozott hátul, a félidő végén Andy Carrol szűk három perc alatt egyenlített. A 44. percben tíz méterről fejelt kapuba, majd a ráadás percekben is begyötört egy gólt, miután képtelen volt szöglet után felszabadítani az Arsenal.

Carroll elkapta a fonalat, a második félidőben megszerezte harmadik gólját is. Antonio beadására jó ütemben érkezett, a kapufa mellől bólintott kapuba.

Az Arsenal mentette a menthetőt, a 70. percben kipasszolták a West Hamet, és az akció végén Koscielny emelt kapuba az ötösről.

Az Arsenal a bajnokság harmadik helyén áll, tízpontos hátrányban van a Leicesterrel szemben, a második Tottenham viszont csak három pontra van tőle 32. forduló után. A West Ham a hatodik 52 ponttal.

Eredmények:

Rovatok