Index Vakbarát Hírportál

Átkozott stadionjába megy a Barca

2016. április 9., szombat 09:27

2007 óta nem győzött ott a Barcelona, az elmúlt öt szezonban négyszer kikapott, egyszer ikszelt ott az öt meccsén, és a megszerezhető 15 pontból 1-et tudott elhozni. Melyik ez a stadion?

Az Anoeta, a Real Sociedad otthona, ami a legkellemetlenebb helyszín Messiéknek. Kilenc éve, még Rijkaarddal a padon győztek ott legutóbb Iniesta és Eto'o góljával, 2-0-ra, azóta egy 2-2-es döntetlen a legjobb eredményük.

A Sociedad nem nagycsapat, 2007 és 2010 között másodosztályú volt, az elmúlt öt évet az első osztály középmezőnyében töltötte, most is a 10. helyen áll. De a Barcelonát otthon majdnem mindig megverte, amint az a fenti grafikából kiolvasható.

Sőt, tavaly majdnem válságba is sodorta a csapatot, 2015 első bajnokiján ugyanis itt padoztatta Luis Enrique edző Messit és Neymart, aminek zakó lett a vége. Megingott a bizalom az edzőben, akkori felettesét, Andoni Zubizarreta sportigazgatót ki is rúgták.

Pár nappal később a Barca az Atleticóval találkozott, a sajtó szerint Luis Enrique alatt inogott a kispad, de a 3-1-es győzelem megmentette, sőt, nagy sorozatot indított a csapat.

A szombat esti Real Sociedad-Barca után Messiék következő meccse ismét az Atletico ellen lesz, szerdán, a BL-negyeddöntő visszavágóján.

Rovatok