Index Vakbarát Hírportál

Miriutát elküldte a 3. ligás Cottbus

2016. április 12., kedd 11:03

A Münster elleni 3-0-s vereség után Vasile Miriuta nem folytathatta munkáját a német harmadosztályú Cottbusnál, ahol játékosként - még az első osztályban - nagy tiszteletet vívott ki magának.

Miriuta 2013 óta most volt az ötödik csapatánál, szerencséje sem volt, mert a Kolozsvár és a Győr is akkor került csődközelbe, amikor őt szerződtették.

De haladjunk sorrendben a pályáján: a román Piatra Neamt után a kolozsvári CFR-hez került 2013 nyarán, onnan Győrbe 2014 telén, majd vissza Romániába, Marosvásárhelyre 2015 nyarán.

Onnan szeptemberben szerződtette a Cottbus, két 2-2-es bemutatkozó döntetlen után volt egy nagy győzelme, mert a ligát toronymagasan vezető Drezdát idegenben verték meg 1-0-ra.

A mezőny első felébe jutni azonban még úgy sem sikerült, hogy februárig a Cottbus veretlen maradt, mert 3 győzelem mellett 10 döntetlent játszott.

A legutóbbi három fordulóban a Cottbus kikapott, a már kieső 18. helyen áll jelenleg a klub. A középpályás utóda, Claus-Dieter Wollitz.

Rovatok