Index Vakbarát Hírportál

Ennél kaotikusabb zárófordulót kitalálni sem lehetett volna az NB I.-ben

2016. április 30., szombat 09:01

Forrong a hazai futballszcéna eddig csendes része. Ki hallott már olyat, hogy az MTK-szurkolók kiakadnak a saját klubjuk vezetőire, és bojkottálni akarják a csapat utolsó meccsét, amin a dobogó múlhat? És ki gondolta volna, hogy a Vasas szurkolói ráborítják a bilit az MLSZ-re? Úgy tűnik, mintha a felcsúti Puskás megmentéséről lenne szó, amit nem viselnek el a drukkerek.

Egy kis ezérttartittamagyarfocizás:

Ha ön MTK-szurkoló, és a szezon utolsó meccsére el szeretne menni, akkor jól figyeljen, mert nem biztos, hogy ami elsőre logikus, az magyar viszonylatban is annak számít! Ha az MTK Budapest hazai meccsére menne, önnek Dunaújvárosba kell utaznia a Vasas ellen játszani. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a klubvezetés számos további korlátozást írt elő erre a fordulóra, majd az utolsó nap is változtak a szabályok. Sokáig úgy tűnt, szüksége lesz például klubkártyára is, ahogy az ellenfél szurkolóinak is, és az MLSZ kártyája nem elég. Az MTK szurkolói ezért bojkottot hirdettek. Ez persze az MTK Budapest klubvezetőinek mondjuk pont kapóra jön, hiszen amúgy is csak korlátozott létszámban engednek be szurkolókat az egyébként tízezres dunaújvárosi stadionba. A férőhely tizedét. Erről először azt mondták, hogy a rendőrség kötelezte őket, de kiderült, erről szó sincs. Végül bejelentették, hogy elővételben nem kell kártya, és a korábban mondottnál több hely lesz.

Ha mindezt a kavarást rossz néven vette, és inkább menne más meccsre, elmehet például a közeli Felcsútra, aminek a NB I.-es bentmaradása most a VIP-páholyok legkomolyabb témája. Leverheti rajtuk, hogy emiatt az ön csapata váratlanul ki is kapott tőlük, így akár drukkolhatna ellenük is a Honvédnak. De mégsem fog, hiszen mégiscsak a saját klubja a szíve csücske, az a fontos, az MTK mit ér el. A dobogót például már csak üggyel-bajjal, mert nem a csapatán múlik, de a nemzetközi kupaszereplés még meglehet. Igaz, csak a bajnokság 2. és a 3. helyezettje indulhat az EL-selejtezőben, de a kupagyőztes is. Persze az MTK nem lehet kupagyőztes, mert idén a kupadöntőt a Fradi és az Újpest játssza. De a Fradi hiába nyerne, mivel a BL-selejtezőben indul, az Újpesté a jog, őket azonban az UEFA évekre kizárta a nemzetközi kupasorozatból, így a bajnokság negyedik helyezettje kapja az EL-selejtezős indulási jogot. A 4. helyen most pont az MTK van, de nyomban mögötte ott a Szombathelyi Haladás, amely a már bajnok Ferencvárost fogadja. Ha győznek, és az MTK nem, oda a kupaindulás is. Így az is egy opció, hogy ön legyőzi ellenszenvét, és a Fradinak drukkolni elutazik a Haladás–Ferencváros-meccsre. Sopronba. Ugyanis a stadionépítés miatt ők meg odaköltöztek. Kellemes hétvégét. 

Ennyi bevezető után rátérhetünk arra a balhéra, amely az NB I.-es most szombati zárófordulója miatt kialakult. Egyrészt az MTK–Vasas-mérkőzés miatt lázadoznak a két csapat szurkolói, másrészt a felcsúti Puskás Akadémia körül csaptak fel az indulatok. De róluk később.

A Magyar Labdarúgó Szövetség kedden úgy döntött, hogy az MTK kérését méltányolva nem Budapesten, hanem Dunaújvárosban rendezhetik meg a két pesti csapat mérkőzését, ahol az MTK hat meccset lejátszott tavasszal. A kormány éppen új stadiont épít neki, de meccsei jelentős részét a Vasas Fáy utcai stadionjában rendezték, és az eredeti tervek szerint is a Fáy utcában kellett volna lejátszani ezt a mérkőzést.

Persze teljesen természetes, hogy az MTK megpróbál semleges pályára menni, hogy az ellenfél szurkolóinak ne legyen hazai pályán a mérkőzés, de ezzel a saját szurkolóit is 70 kilométeres utazásra kényszeríti. A klubvezetők a buszozást állták, több pénzbe nem, csak több időbe került a meccsnézés. És attól, hogy természetes, még nem szabályos.

A helyszínváltáshoz ugyanis a mindkét csapat beleegyezésére lenne szükség, és a gond az, hogy ehhez a Vasas nem járult hozzá.

A kiesés elől menekülő Vasasnál azt szerették volna, ha Budapesten marad a mérkőzés, pont az ő pályájukon, amit az MTK az idén szintén otthonaként használt. 

A Vasas amúgy még el is tudná fogadni, hogy Dunaújvárosban lesz a mérkőzés, de a konzekvens döntéshozatalt hiányolják az MLSZ részéről. Az Indexnek azt írták: „Ősszel volt egy MTK–Vasas-találkozó a Fáy utcában, ami senkinek nem fájt. Ez így most velünk szemben egy kicsit nem fair, még akkor sem, ha ők a fair playre hivatkoznak."

Különösen, hogy az MLSZ a döntéssel együtt közölte velük, hogy jogorvoslatnak nincs helye, ezért csak beletörődtek és elfogadják, bár érthetően megütköznek azon, hogy két budapesti csapat mérkőzését miért kell Dunaújvárosba vinni.

Vancsa Miklós Vasas- ügyvezető korábban arról beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy ez minden idők legrendezetlenebb bajnoksága, megkérdeztük, hogy mire is gondol pontosan. „Biztos sokan megsértődnek rám a Versenybizottságban, amelynek egyébként 1-2 évig tagja voltam, de eljöttem, mivel nem tudtam azonosulni a döntéseik nagy részével.

Nehéz azt mondani az idei bajnokságra, hogy rendezett. Kitalálták a 12 csapatos NB I.-et, de nem szabtak rá ruhát.

A háromfordulós rendszernek voltak vesztesei és nyertesei. Mi a 22. fordulóban a Pakssal játszottunk, majd két héttel később ismét. Ősszel 19, tavasszal 14 fordulót rendeztek, ezek mind olyan anomáliák, amelyeket a jövőben meg kell szüntetni."

Az MLSZ szerda délután kénytelen volt reagálni, és azt írta, hogy az MTK kérelme minden szempontból megfelelt a szabályoknak, és a Versenybizottság elfogadta. A döntés ugyan kizárólag az MTK kérésére irányult, de tényleges velejárója, hogy a Vasas, amely a sorsolás szerint ebben a fordulóban idegenben játszik, nem élvezheti indokolatlanul a hazai környezet előnyeit – ezzel a versenysemlegesség elve érvényesült.

A versenyszabályzati pont, amivel az MLSZ indokolt a kluboknak kiküldött határozatban egyébként úgy szól, hogy  

Megkérdeztük az MLSZ-t, hogy pontosan mi volt az rendkívüli kényszerkörülmény, ami miatt változtatni kellett, „Az MTK kérelmében a Versenyszabályzat 32 § (1) és a 34 § (1)-es pontjára hivatkozva adta be kérelmét. Nevezetesen, egyrészt egy pályaválasztó csapat legfeljebb három nappal a mérkőzés előttig rendkívüli körülményre hivatkozva kérheti új helyszín kijelölését, másrészt rendkívüli körülményként arra a passzusra hivatkozott, mely szerint pályabérlés esetén ne lehessen bérbeadó az adott mérkőzésre vendégként sorsolt csapat."

A szövetség arra kérte a kék-fehéreket, hogy gondolják újra a döntésüket, ami a szurkolói kártya használatát illeti. Az MLSZ már a döntés előtt felhívta az MTK vezetőit a szurkolók kiszolgálásának figyelembevételére. „A napokban tapasztalt közhangulatra tekintettel most már írásban is kezdeményezte, hogy a klub vizsgálja meg, kellően körültekintő volt-e az előírások betartásában, az ellenfél és a szurkolók jogos elvárásainak figyelembevételében és az érintettek tájékoztatásában."

A feszültséget tovább növelte, hogy a tízezres dunaújvárosi stadionba csak 378 Vasas-szurkolót akarnak beengedni és 1428 MTK-drukkert. Az MTK-klubigazgató Domonyai László kedden azt mondta a Nemzeti Sportnak, hogy ez a helyi rendőrség döntése volt. Csakhogy ez nem igaz. 

Az MTK-Vasast viseltes pályán játsszák

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az NB II.-es dunaújvárosi futballcsapat bajnokija 19 órára volt kiírva szombatra, szintén a helyi stadionba, és hiába az NB I.-es rangadó, nem halasztják el. A DPASE-Kisvárda mintegy 40 perccel az MTK-Vasas után kezdődött volna, csakhogy csütörtökön ezt az időpontot déli 12 órára változtatták. Vagyis mintegy két órával az MTK-Vasas előtt még futballozni fognak a pályán. A gyep jó állapotban van, de azért valószínűleg nem lesz olyan makulátlan, mint az alsóbb osztályú mérkőzés kezdetén. A Vasas-pályával a gyep minősége volt a kifogás.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságnak ugyanis „a kérdéses sportesemény kapcsán nincsen hatásköre a szurkolók létszámának korlátozására” - írta kérdésünkre az illetékes kapitányság hozzátéve, hogy 

A kérdéses sportesemény „normál” kockázatúnak minősül rendőrszakmai szempontból.

Ezzel is a témával is foglalkozott a Vasas honlapján szerda délután megjelent közlemény, amelyben azt írták, hogy számukra érthetetlen volt az is, hogy az MLSZ Dunaújvárost jelölte ki a szombati mérkőzés helyszínéül, ám ezt a Vasas-család még tudomásul vette, de

A Vasas azt is felajánlotta a szurkolóinak, hogy ingyen buszokkal viszik őket Dunaújvárosba, és a rendezőknek még azt is felajánlották, hogy a plusz biztonsági emberek bérét is állják, ha több Vasas-szurkoló bemehet a meccsre.

De itt még mindig nem volt vége az ügynek, mert péntek délután jött egy újabb közlemény, amiből kiderült, hogy végül sikerült megegyezni, és

majdnem ezer Vasas-szurkolót engednek majd be a dunaújvárosi stadionba,

legalábbis ezt írták a klub honlapján. Egyúttal megköszönték az MTK vezetőségének, hogy biztosították az emberek bejutását, és remélik, hogy a két klub korábbi jó kapcsolata továbbra is fennmarad, úgyhogy a vége mégis csak békülés lett.  Vagy valami hasonló. 

Hét közben azt is sokan felrótták, hogy, miért nem adja a tévé a kiesés szempontjából fontos mérkőzést. Azóta megtudtuk, hogy az MTVA körkapcsolással készül a szombati meccsekre, azaz ha valami történik a kiesés szempontjából fontos MTK–Vasas és Puskás Akadémia–Honvéd-meccseken, akkor odakapcsolnak majd az M4-en.

De mit gondolnak az MTK-szurkolók arról, hogy Dunaújvárosba vitték a mérkőzést,  a csapatuk látványos formahanyatlásáról az utolsó fordulókra (legutóbbi három meccsük mérlege: két vereség és egy döntetlen, köztük egyik vereség a Vasas-rivális Puskás Akadémia ellen). Finoman szólva, nem túl vidámak. Az Ultras MTK kedd este bejelentette, hogy nem fognak szervezetten szurkolni az utolsó meccsen, mert 

az elmúlt egy hétben előbb gyanús módon kikaptunk a Felcsúttól, majd kitalálták, hogy kötelező lesz a szurkolói kártya az utolsó fordulóra, így nem csak a mi szurkolóink egy részét zárják ki, hanem sportszerűtlen módon alig engednek be vendégeket egy számukra létfontosságú meccsre.

Ha ez nem lenne elég, annak ellenére vitték el a meccset újra Dunaújvárosba, hogy a két klub nem egyezett meg ebben. Túl sokat kellett szégyenkeznünk egyetlen hét alatt olyan dolgok miatt, amikért nem nekünk kéne szégyellni magunkat.”

A mostani helyzet, úgy tűnik, a riválisoknak kedvez: a Szombathelynek, amely megelőzné az MTK-t és a Vasashoz hasonlóan szintén kiesés elől menekülő Felcsútnak.

A szurkolói fórumokon így keményen odaszólnak a Puskás Akadémiának is. Azt írták, remélik, „a Kispestnek engedik, hogy tegye a dolgát és kiejtse a tolvajokat. Pedig most azt kéne számolnunk, hogy hogyan szerezhetjük meg a dobogót, vagy minimum az Európa Liga-selejtezőt."

A poszthoz Újpest, Haladás-, Vasas- és Honvéd-szurkolók is hozzászóltak, mindannyian támogatták az MTK-sok döntését. Volt olyan javaslat is, hogy az összes tábornak Felcsútra kellene utaznia, hogy a Honvéd ellen játszó Puskás Akadémia ellen szurkoljanak, amely mérkőzés egyébként a hírek szerint ingyenes lesz.

A dolog tehát úgy néz ki, hogy az utolsó fordulóban egy időben rendeznek majd öt mérkőzést, köztük a dunaújvárosi MTK–Vasast és a Puskás Akadémia–Honvédot is. A Vasas egy ponttal előzi a kieső helyen álló Puskást, úgyhogy a helyzet egyszerű: ha megverik az MTK-t, vagy pontot szereznek, miközben a felcsútiak nem tudnak nyerni hazai pályán a Honvéd ellen, akkor bennmaradnak az élvonalban. 

(Borítókép: Darko Nikac (j) és a paksi Lenzsér Bence az OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott MTK Budapest-Paksi FC bajnoki labdarúgó-mérkõzésen Dunaújvárosban 2016. április 12-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Rovatok