Index Vakbarát Hírportál

Dárdai Pál az asztalra csapott

2016. május 10., kedd 08:43

Egy sikeres szezon után nem szeretne vereséggel nyári szünetre menni a Hertha BSC, ezért a csapat vezetőedzője, Dárdai Pál az utolsó hétre sok mindenen változtatott, újított – írja a Bild.

Az előző hat fordulóban csak egy pontot szerző berliniek még így is a hatodik helyen állnak, és ha a hétvégén megverik a Mainzot, akkor az ötödik hellyel nem kell selejtezőt játszaniuk az Európa Ligáért. Tavaly a Dortmund még a Bundesliga rajtja előtt bekapcsolódott a kupaküzdelmekbe, mert hetedik lett, a Herthára is ez a feladat várna, ami nem könnyítené meg a csapat dolgát a felkészülés alatt.

És hogy mik is ezek a változtatások?

„Attól mert fiatalok és tapasztalatlanok vagyunk nem követhetjük el mindig ugyanazokat a hibákat. Nekünk edzőknek az a feladatuk, hogy új impulzusokat kapjon tőlünk a csapat. Új lendülettel kell nekimenni az utolsó fordulónak” - foglalta össze a 40 éves Dárdai.

Az edző tavaly februárban épp Mainzban mutatkozott be, a holland Jos Luhukay menesztése után a kieső helyre sodródó csapat egyszer már új impulzusokat kapott tőle. Akkor 2-0-ra győzték le a riválisukat. Berlinben decemberben ugyanennyi volt a végeredmény.

Rovatok