Index Vakbarát Hírportál

Az Eb-döntő után egy héttel kezdődik az NB I.

2016. május 18., szerda 14:54

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2016/2017-es NB I. férfi felnőtt labdarúgó-bajnokság versenyszabályzata szerint az első fordulót július 16-án, szombaton tartják, az utolsó fordulót pedig 2017. május 28-án, írja a Vasas. A futball Eb döntőjét július 10-én rendezik Párizsban, azaz egy héttel a magyar bajnoki rajt előtt.

A jövő évi bajnokságot az ideihez hasonlóan bonyolítják, azaz a 12 első osztályú csapat körmérkőzéses formában, 3 x 11 bajnoki meccset játszik.

„A 23-33. fordulót úgy sorsolják majd ki, hogy a 2015-2016. évi OTP Bank Liga NB I. bajnokság 1-6. helyezettjeinek hatszor otthon és ötször idegenben, a bajnokság többi résztvevőjének pedig ötször otthon és hatszor idegenben kell játszaniuk”.

A bajnoki sorrend azonos pontszám esetén az alábbiak szerint alakul:

Az már kiderült, hogy a tíz bentmaradó, a Ferencváros, a Videoton, a DVSC, a DVTK, az Újpest, a Vasas, a Paks, a Szombathelyi Haladás, a Budapest Honvéd és az MTK mellett az NB II.-t behozhatatlan előnnyel vezető Gyirmót FC Győr és a második feljutó alkotják majd a jövő évi első osztályú tagságot. Ez utóbbi feljutó pozícióért még nagy a verseny: a Zalaegerszeg, a Mezőkövesd, a Kisvárda, a Csákvár, a Balmazújváros és elméletileg még a Soroksár is versenyben van. Utóbbiak közül nem mindenkinek van NB I.-es licence.

Rovatok