Index Vakbarát Hírportál

Előbb a szerencsét kell leigazolni a Fradinak, utána álmodozhat

2016. május 24., kedd 08:44

Egyetlen kivétellel véget értek a hétvégén az európai bajnokságok, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pedig besorolta a bajnokokat az eddigi együtthatójuk alapján.

A Ferencváros ugyan az előző szezonokat a nemzetközi kupában töltötte, de csak 3,475-ös koefficienst ért el, amin nem lehet csodálkozni, hiszen a horvát Rijeka és a bosnyák Zseljeznyicsar ellen is kétszer kapott ki, így nem tudta semmi emelni az értékét.

Önmagában elkeserítő, hogy az izlandi vagy a grúz bajnok a Ferencváros előtt van, és kiemelt, de most akár szerencsés is lehet, ha Thomas Doll csapata a kettő közül kapja meg valamelyiket. Mert a két nemzet bajnokai még mindig könnyebben felülmúlhatók, mint a Celtic, a ciprusi Apoel, vagy éppen az osztrák Salzburg, amelyiknek a BL nem, de az EL rendre összejön. Osztrák klubot például az elmúlt 30 évben nem sikerült egyszer sem kiütni.

És nyilván a lengyel Legiával sem szívesen meccselnénk, de a visszatérő szerb Zvezda sem kellemes, még ha messze nem emlékeztet még csak 10 évvel ezelőtti önmagára sem. 

Az is előfordulhat, hogy a walesi bajnok, az akkor nem kiemelt TNS, amelyiket tavaly a Videoton kínkeservesen búcsúztatott el, bejöhet a a kimeltek közé. Ehhez két tényező kell, jussanak tovább az első körből, és hogy a moldáv bajnoki döntőn a Dacia Kisinyov legyőzze a Seriff Tirsapolt. A Seriff ugyanis a kiemeltek közé menne, míg a Dacia a Fradiéval azonos kalapba.

Na, de nézzük a rangsort:

Az érintett klubokat az UEFA közvetlenül a sorsolás előtt három részre bontja, addig azonban nem szűkíti a riválisok sorát.

A kazah Astanát pár éve alapították, de mivel tavaly már a BL főtábláján volt, toronymagasan veri a mieinket, és ugyanez igaz az azeri bajnokra is, amelyik az EL főtábláját járta meg, ami a Videoton 2012-es menetelése óta magyarnak nem sikerült.

Orosz Pál, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója több olyan nyilatkozatot is tett, hogy az EL csoportköre elérhető, a BL ugyanakkor a nagyfiúk játéka. Tavaly is az EL-be szerettek volna jutni, de a második körben gólt sem sikerült rúgni a Zseljeznyicsarnak, ami aztán gyorsan kihullott. Erősítések nélkül idén is nehéz dolga lesz a Ferencvárosnak.

Az első meccseket már július közepén le kell játszani. Sőt, a legelső selejtezőt, amelyikben 10 ország érintett - köztük Koszovó és Gibraltár is -, még az Európa-bajnokság alatt lebonyolítják.

Borítókép:  Vladan Cukic Gera Zoltán és Gyömbér Gábor (b-j) a Ferencváros játékosai ünnepelnek a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában, 2016. április 6-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Rovatok