Index Vakbarát Hírportál

Meglepő választás az új spanyol kapitány

2016. július 21., csütörtök 15:38

Némileg meglepő választást hozott a Spanyol Labdarúgó Szövetség, amikor nem az eddigi szokását követve egy idősebb, tapasztalt edzőt kért fel szövetségi kapitánynak, hanem a még csak 49 éves Julen Lopeteguit bízták meg.

Lopetegui januárig a Porto vezetőedzője volt, korábban viszont – párhuzamosan – vezette az U19-es, az U20-as és az U21-es spanyol válogatottakat is, előbbivel és utóbbival Európa-bajnok is lett 2012-ben és 2013-ban. Felnőtt csapat edzőjeként viszont még nem nyert semmit.

A 2013-ban Eb-győztes keretben volt David de Gea, Marc Bartra, Thiago, Koke, Isco vagy épp Álvaro Morata is, alighanem a következő spanyol válogatott is részben rájuk épül majd Lopetegui irányítása alatt. 

A spanyol kapitány szeptember 5-én, Liechtenstein ellen mutatkozhat majd be. Elődje, Vicente del Bosque a 2010-es vb-, és a 2012-es Eb-cím megnyerése után, 8 évnyi kapitánykodás után mondott le, miután a nyári Európa-bajnokságon csak a nyolcaddöntőig jutott a címvédőkkel.

Rovatok