Index Vakbarát Hírportál

Felforgatja Zidane a CR nélküli Realt

2016. július 26., kedd 09:21

A július eleji Eb-döntőben sérülést szenvedő Cristiano Ronaldóra hosszabb kihagyás vár majd, azt már maga is elismerte, hogy az augusztus 9-i Európai Szuperkupában nem játszat. Emiatt viszont váratlan húzásra szánhatja el magát Zinedine Zidane, aki szinte biztos, hogy hagyja az eddig bevált 4-3-3-as felállást, és 4-4-2-re vált.

Ez önmagában nem lenne újdonság a Real Madridnál, az viszont, hogy két vérbeli csatárt tennének előre, igen, ugyanis az elmúlt években, lényegében Gonzalo Higuaín 2013-as távozása óta egy csatárral játszottak – Javier Hernández ugyan náluk volt 2014-15-ben, de szinte mindig Karim Benzema cseréje volt.

A  Sevilla elleni Szuperkupában viszont könnyen lehet, hogy Benzema és a Juventustól visszavásárolt Álvaro Morata is a kezdőben lesz. Vasárnap is így gyakorolt Zidane a csapattal, és szinte biztos, hogy a szerdai (magyar idő szerint csütörtök hajnali) PSG elleni barátságos meccsen is ezzel kísérletezik majd, hiszen Gareth Bale sincs a kerettel Amerikában.

Mivel walesi csak egy héttel a Szuperkupa előtt csatlakozik a csapathoz, korai lenne még a kezdőbe tenni augusztus 9-én.

Rovatok