Index Vakbarát Hírportál

Sokk a Rosenborgnak a BL-ben: a 90. perc után kaptak hármat

2016. augusztus 2., kedd 21:24

A norvég Rosenborg a ciprusi APOEL Nicosia otthonában játszott BL-selejtezőt, és egészen a 91. percben biztonságban volt, mert az első mérkőzést 2-1-re nyerték meg otthon. Aztán viszont három gólt is kaptak a kilenc percig tartó hosszabbításban.

Az elsőt Gianniotas szerezte a 91. percben, már ez ciprusi továbbjutást ért volna, úgyhogy hatalmas őrület tört ki a stadionban. A gólszerző közben megsérült, le kellett cserélni. 

A norvég csapatnak innentől mennie kellett előre, így szerezte meg a második gólját az APOEL. Kinyíltak a vendégek, és egy szépen felépített támadás végén Vander lőtt a rövid felsőbe, ezzel el is dőlt, hogy ők mennek tovább.

A gólörömök miatt még az ivószünet miatt hatpercesre tervezett hosszabbításra is rátett a bíró, és ez elég volt a hazaiaknak, hogy egy bődületes védelmi hiba után megszerezzék a harmadik góljukat is. 

Apoel Rosenborg 3-0

A meccs a 100. percben ért véget, az APOEL 4-2-es összesítéssel jutott a következő körbe. 

Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló, visszavágók:

Qarabag (azeri)-Viktoria Plzen (cseh) 1-1 (1-0)

Továbbjutott: a Viktoria Plzen 1-1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal.

APOEL (ciprusi)-Rosenborg (norvég) 3-0 (0-0)

Tj.: az APOEL 4-2-es összesítéssel.

Dinamo Tbiliszi (grúz)-Dinamo Zagreb (horvát) 0-1 (0-1)

Tj.: a Dinamo Zagreb kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.

Crvena zvezda (szerb)-Ludogorec (bolgár) 2-4 (1-2, 2-2, 2-4)

Továbbjutott: a Ludogorec 6-4-es összesítéssel.

Dundalk (ír)-BATE Boriszov (fehérorosz) 3-0 (1-0)

Tj.: a Dundalk 3-1-es összesítéssel.

Rovatok