Index Vakbarát Hírportál

Paul Pogba, a zseni

2016. augusztus 20., szombat 09:32

A világ legdrágább játékosává váló francia középpályás pénteken - 1616 nap után visszatérve a klubhoz - bemutatkozott a Manchester Unitedben, és végigjátszotta a találkozót a Southampton ellen (2-0).

José Mourinho zsenialitásának eredményeképpen pedig talán éppen a szemünk előtt van kibontakozóban a következő évek legyőzhetetlen csapata Ibrahimoviccsal, Pogbával, és egy köréjük épült brutálisan erős középpályával.

Ibrahimovicotmár méltattuk, a bajnokságban két meccsen három gólt szerzett, pénteken a Southampton ellen az ő találatai döntöttek, de Pogbáról is meg kell emlékezni, mert amit a pályán látott tőle Anglia, olyasmire régóta nem volt példa.

Persze nem az első labdaértintésére kell gondolni, azt éppen elbénázta, jöhetett is belőle az ellenfél, gólhelyzetig, majd szabadrúgásig jutottak, de szerencsére ez a szerencsétlen megmozdulás nem nyomta agyon, és a mérkőzés előrehaladtával a 23 éves Pogba egyre jobb, majd kimagasló színvonalon teljesített. A videón a megmozdulásainak csak egy része látható, azok már nem, amiket a második félidőben az ellenfél védőivel csinált.

Pogba nemcsak megtartotta a labdát, de szemtelen cselekkel rombolta az ellenfél önbizalmát, és mivel fizikailag egy ereje teljében lévő orrszarvúként masíroz előre, nem volt olyan védő, aki akár szabálytalanul is, de szerelni tudta volna.

Jellemzően a középpályán verte át ellenfeleit, volt hogy egy mozdulattal kettőt is, majd megindulhatott a kapu felé. Ilyenből is akadt a meccsen, meg olyanból, amikor négy öt ellenfelet cselezett át, amíg eljutott a 16-osukig. Ott aztán teljesen kiszámíthatatlan mi jött.

A statisztikáit felületesen böngészve csak annyi látszik, nem rossz, 4-szer kapura is lőtt, és 83 százalékos passzhatékonysággal adta tovább a labdákat, ami alatta van még a Juventusnál mutatott hatékonyságának. De ezeknek a passzoknak a minősége egészen kimagasló.

Ha Pogba megkapta a labdát, remekül fedezte, cselt is bevetett és kiváló helyzetbe tudta hozni azt, akinek átívelt, passzolt vagy gurított.

Voltak persze eladott labdái is. Igazság szerint neki volt a legtöbb eladott labdája, 22-t számolt a Goal.com, ugyanakkor 103-szor ért a meccsen labdához, sokkal többször, mint bárki más a csapatából, az őt követő Valencia például csak 74-szer. Pogba 20 párbajt is megnyert, és 13-szor akadályozott meg támadást.

Rovatok