Index Vakbarát Hírportál

Nagy Ádámot dicsérik, szupersztár csapattársat kaphat

2016. augusztus 22., hétfő 13:39

Nagy Ádám vasárnap lejátszotta első meccsét a Serie A-ban, a Bolognával 1-0-ra verték a Crotonét a bajnokság első fordulójában. A középpályás kifejezetten jól játszott, majdnem gólt szerzett az első félidőben. A 79. percben cserélték le, a Gazzetta 7-esre értékelte.

Az újság nem csak a meccstudósításban, de egy külön cikkben is kiemeli őt, a 7-es osztályzatát, illetve azt, hogy mindössze 1,5 millió euróba került. "Remekül pótolta Diawarát, akit ezek után biztosan el is fognak engedni, vélhetően a Napoliba" - írják.

A Gazzetta szerint a Bologna igazolni is fog, nem is akárki a kiszemelt, hanem Mario Balotelli. A Liverpool futballistája az angoloknak nem kell, de nehezen tudnak szabadulni tőle, mert megvásárolni senki nem akarja, és még kölcsön is nehezen vennék. A Bolognánál a kanadai-olasz tulajdonos, Joey Saputo beszélt róla, ha a sportigazgatójuknak és az edzőjüknek, Roberto Donadoninak megfelel Balotelli, akkor megpróbálja megszerezni.

A volt olasz válogatottat csak a Chievo igazolná le szívesen, de az utóbbi napokban mintha a Lazio is érdeklődne.



   

Rovatok