Index Vakbarát Hírportál

Bénázásból lett meg Morata első realos gólja

2016. augusztus 27., szombat 22:10

Egy-egy rövidebb megingást leszámítva végig fölényben játszott a Real Madrid otthon a Celta Vigo ellen, de amíg a 60. percben nem szerezték meg a vezetést Álvaro Morata révén, sőt, még utána is komolyan kellett aggódniuk, hogy nem szerzik meg a három pontot otthon.

A Celta ugyanis végig kitartóan küzdött, sőt, még a Morata-gól okozta 5-6 perces széthullást is sikerült átvészelniük. A Juventustól visszavásárolt csatár Marco Asensio gyenge próbálkozásának köszönhetően talált a kapuba, a fiatal támadó ugyanis egészen közelről nem tudta elrúgni Sergio Álvarez mellett a labdát. A kapusról kipattanó lövésnél viszont Moratának már könnyű dolga volt, meg is lett a vezetést.

7 perc múlva viszont már egyenlő is volt, Fabian Orellana ugyanis egy pazar távoli csavarással kiegyenlített. Innen újabb gyötrelmes percek jöttek a Realnak, hiába támadtak minden erejükkel, a győztes gól csak nagy nehezen, Toni Kroos távoli lövéséből jött össze.

 

A Real 2-1-re nyert, ezzel két forduló után százszázalékos a bajnokságban.

Primera División, 2. forduló:

Eibar-Valencia 1-0 (0-0)

Osasuna-Real Sociedad 0-2 (0-1)

Real Madrid-Celta Vigo 2-1 (0-0)

Leganes-Atlético Madrid 0-0

    pénteken játszották:

Espanyol-Málaga 2-2 (1-0)

Real Betis-Deportivo La Coruna 0-0

    vasárnap játsszák:

Alavés-Sporting Gijón 18.15

Las Palmas-Granada 18.15

Athletic Bilbao-FC Barcelona 20.15

Villarreal-Sevilla 22.15

Rovatok