Index Vakbarát Hírportál

Guardiola feltámasztotta Sterlinget

2016. augusztus 28., vasárnap 19:10

Többek között Raheem Sterling duplájának köszönhetően harmadik idei bajnokiját is megnyerte Pep Guardiola és a Manchester City, így a csapat továbbra is vezeti az angol bajnokságot. Sterling, aki Manuel Pellegrini alatt nem igazán találta a  formáját a Cityben, az első félidőben remek tempóban érkezett egy beadásra, a hajrában pedig David Silva kapufája után, a spanyol passzából talált be lényegében nullszögből, nagyban hozzájárulva a West Ham elleni sikerhez.

 

Sterlingnek egyébként a 7. percben szerzett gólja volt az első március óta.

Rajta kívül még Fernandinho talált be az első félidőben, a másodikban, 2-0-s City-vezetésnél pedig Michail Antonio szépített fejesből.

A három forduló után három győzelemmel álló Manchester City jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a PL-t, Guardioláék +6-os mérleggel állnak, a második Chelsea és a harmadik Manchester United csak +5-össel.

A vasárnapi játéknap másik meccsén a West Bromwich Albion 0-0-t játszott a Middlesbrough ellen.

Premier League, 3. forduló:

West Bromwich Albion-Middlesbrough 0-0

Manchester City-West Ham United 3-1 (2-0)

    szombaton játszották:

Hull City-Manchester United 0-1 (0-0)

Chelsea-Burnley 3-0 (2-0)

Crystal Palace-Bournemouth 1-1 (0-1)

Everton-Stoke City 1-0 (0-0)

Leicester City-Swansea City 2-1 (1-0)

Southampton-Sunderland 1-1 (0-0)

Watford-Arsenal 1-3 (0-3)

Tottenham Hotspur-FC Liverpool 1-1 (0-1)

Rovatok