Index Vakbarát Hírportál

Nikolics megállíthatatlan: dupla a bajnokságban

2016. augusztus 28., vasárnap 19:52

Bár már hat gólja volt az idei szezonban Nikolics Nemanjának a Legia Warszawában a vasárnapi bajnoki előtt, a bajnokságban még nem talált be a magyar csatár. Ezt a hiányt egy duplával orvosolta a válogatott játékos a Ruch Chorzów ellen: előbb a 39., majd a 76. percben talált be, egyedül eldöntve a mérkőzést.

Az első gólja előtt egy félpályáról kapott labdával sprintelt egyenesen a kapuig, majd lőtte ki a jobb sarkot.

 

A második félidőben pedig szinte állítás nélkül, egy keresztben érkező passz után jobbal kotort a hosszúba.

 

A Legiára ráfért, hogy Nikolics elkapja a fonalat, hat forduló után ugyanis csak 6 ponttal, az alsóházban találták magukat. A vasárnapi győzelemmel innen ugyan még nem mozdultak el, de feljöttek a 10. helyre.

Könnyen lehet, hogy ez a dupla volt az utolsó két találata Nikolicsnak abban a Legiában, amit a Dortmunddal és a Real Madriddal sorsoltak össze a Bajnokok Ligájában, ugyanis a pletykák alapján úgy tűnik, még szeptember előtt új csapatba igazolhat. Korábban a Hull Cityt emlegették célpontként, de a legfrissebb hírek szerint akár Izraelbe is kerülhet a támadó.

A vasárnapi játéknapon nem játszott a szintén átigazolási ügyeket intéző Lech Poznan-védő Kádár Tamás. A Poznan egyébként 2-0-ra nyert a Piast Gliwice ellen.

Rovatok