Index Vakbarát Hírportál

Nevetgél a magyar bajnokságon? Nézzen bele a románba!

2016. szeptember 9., péntek 21:11

Ugyan a román bajnokság érdemben erősebb, mint a magyar, a pillanatnyilag nyolcadik Gaz Metan Medias és a hatodik Pandurii  meccsén pénteken olyat mutattak, ami az NB1-en edződő veteránoknak is igazi csemege. 1-1-es állásnál a Panduuri egyik csatára Dombi Tibort megszégyenítő sebességgel elszaladt az előreívelt labda alatt, de az ellenfél védője elcsúszott, így nem tudta lekezelni az orra előtt lévő labdát se. 

Ekkor jött a másik támadó, aki egy az egyben elvihette a kapus mellett, hogy aztán játszi könnyedséggel passzoljon az üres kapu helyett kapufára. Idáig rendben van, de még közel sem volt vége, pont a gyors csatárhoz került a labda, aki tökéletesen üresen valamiért külsővel épp a kapu közepén toporgó védő lábára lőtte az ajtó-ablak helyzetet.  Egyenként is ritka teljesítmény volt, a kettő egymás után viszont már szinte lélegzetelállító. 

A cikk írásakor, a 80. percre begyötört még egyet a Pandurii, de 1-2-nél közben már emberhátrányban is voltak.  

Rovatok