Index Vakbarát Hírportál

Szalai eb-s góllal egyenlített Mainzban 4-1 után

2016. szeptember 11., vasárnap 19:38

Az első félidő alapján sima mainzi győzelemnek indult a Bundesliga második fordulójának zárómeccse vasárnap, Mainzban, ahova a Hoffenheim látogatott (4-4).

Szalai Ádám ezúttal bekerült a Hoffenheim keretébe, és a kispadon kezdte a meccset, miközben csapata egyre reménytelenebb helyzetbe került. Egy fejesgól, egy közeli lövés és egy kapushiba után máris 3-0-ra ment a hazai csapat.

A Hoffenheim még a félidő vége előtt szépített, de néhány perccel később tovább növelte előnyét a Mainz, és már 4-1-re mentek.

A második félidő aztán totális őrületet hozott. Egymás után érkeztek a csatárok a Hoffenheimbe, majd Bussmann ostobasága megpecsételte a Mainz sorsát. A francia ugyanis lerántotta a kiugró csatárt, és noha még éppen a büntetőterület előtt, de a játékvezető talán kicsit szigorúan kiállította. A zavarodottságra jellemző, hogy mindenki azt gondolta, a bíró tizenegyest adott, majd még egy másik mainzinak is mutatta fel a kártyát, de aztán tisztázódott, kinek mi jár: a vendégek szabadrúgással jöhettek, Bussmann pedig leballagott a pályáról. Azt még elpuskázták, de aztán felszívták magukat és percek alatt minden megváltozott.

A 64. percben például beállt a harmadik csatár Szalai Ádám is.

Potyogtak a gólok, egy percen belül a csere Uth két gól szerzett, majd a hajrában egy szöglet után Szalai is megszerezte idei első gólját. Utoljára 2014 decemberében lőtt gólt a Bundesligában.

A szöglet után a bal oldalon cselezgetett Kramarić, majd a labda az ötös sarkán álló Szalai elé gurult, aki éppen úgy, mint az osztrákok ellen az Eb-n, nyújtózkodva a kivetődő kapus alatt a hálóba gurított.

Hihetetlen micsoda feltámadás volt, az utolsó tíz percben mind a két csapat próbálkozott, de abban már nem erő, elfogytak, és inkább örültek, hogy végül ezt így megúszták. A Hoffenheim a 13., a Mainz a 14.

Rovatok