Index Vakbarát Hírportál

A futball egyik legnagyobb fordítása

2016. szeptember 15., csütörtök 21:15

Az orosz Zenit most csak a második kupasorozatba, az Európa Ligába tudott bekerülni, mert harmadik lett az orosz ligában.

Az izraeli Maccabi Tel-Aviv ellen pocsékul kezdtek, három gólos hátrányba kerültek, hogy aztán 77 perc után rákapcsoljanak, és végül 4-3-ra nyerjenek. Dasát a 81. percben kiállították - az izraeliek akkor 3-1-re vezettek -, természetesen ez is közrejátszott az eredményben.

Óriási Zenit-fordítás

José Mourinho sem a BL-ben, hanem ezúttal az EL-ben jutott szerephez. A Manchester United gyengén játszott a Feyenoord stadionjában, a 63. percben próbálta a portugál edző hármas cserével felrázni a csapatát, akkor állt be Ibrahimovic is. (Depay és Young is.)

A 78. percben Vilhena eldöntötte a meccset 13 méterről, Jörgensen beadására tökéletesen érkezett. A dán, amikor megindult a jobb szélen, akkor minimális lesen kapta a labdát.

A 20 éves Szántó Tamás 63. percig pályán volt a Rapidban, amelyik 3-2-re verte a belga Genket. A félidőben a bécsiek hátrányban voltak, de a fordulás után 10 perc alatt hármat lőttek, Szántó utána ment le. 

Korhut Mihály az Inter ellen, a San Siróban mutatkozott be a Hapoel Beer Sheva csapatában, és ennél szebb eredményre talán még álmában sem számított.

Az izraeli bajnok ugyanis 2-0-ra - megérdemelten - győzte le a gyengélkedő olaszokat. Már az első félidőben is több esélye volt a vendégcsapatnak, igaz Éder - épp Korhut mellől - kapufát lőtt.

A másodikban aztán egy gólt érő szabadrúgás-kombináció, majd egy közvetlen szabadrúgásgól eldöntötte a meccset. A másodiknál Handanovics kapus el sem vetődött, mintha feladta volna a meccset.

Az átigazolási időszak utolsó napjaiban, a DVSC-től megszerzett balhátvéd majdnem végig a pályán volt, egyszer helyzetbe is került.

Eredmények:

Rovatok