Index Vakbarát Hírportál

Thomas Doll előrenéz, és a múltból merít erőt

2016. szeptember 16., péntek 17:21

A sokkoló BL-kiesés óta közel sem stabil a ferencvárosi edző helyzete, ráadásul a bajnokságban is döcögősen mennek a dolgok. Bár a csapat 8 kör után holtversenyben a második helyen áll, ám a hátránya 5 pont az első Vasashoz képest.

Ráadásul az utóbbi 5 meccséből mindössze csak egyet nyert meg, két-két döntetlen és vereség mellett, ami igen szerény teljesítmény a tavalyi szezonhoz képest (akkor 8 forduló után 100 százalékos volt a csapat, és végül 21 pont előnnyel nyerte a bajnokságot).

Doll egy tegnapi sajtótalálkozón elmondta, hogy szerinte mi a baj, illetve hogy miként orvosolja a helyzetet. A tanulságok csokorba szedve:

Miközben sok sikert kívánok a németnek, azért kíváncsi vagyok, hogy meddig lesz még indok az Eb (főleg, hogy az első három fordulóban nyert a Fradi). 

Rovatok