Index Vakbarát Hírportál

A nagyfaterom is bajnok lett volna a Bayernnel

2016. szeptember 21., szerda 12:51

Miután a Manchester City edzője tegnap ultimátumot adott elefántcsontparti játékosának és ügynökének, miszerint vagy bocsánatot kérnek tőle, vagy Touré nála nem játszik többet, hamarosan megjött a reakció a másik oldalról.

Dmitrij Szeluk, a középpályás ukrán ügynöke elnézéskérés helyett teljes lendülettel beleszállt a menedzserbe, megkérdőjelezve az eddigi eredményeit és emberi kvalitásait egyaránt.

„Miért kellene bocsánatot kérnem? Guardiola nyer néhány meccset, és máris azt hiszi ő a király. Európában vagyunk, azt mondok, amit akarok, ebben ő sem akadályozhat meg.

„OK, bocsánatot kérek, de csak ha előbb ő is bocsánatot kér Pellegrinitől azért, amit vele tett. Elvette a munkáját, miközben a City még harcban volt a legfontosabb címekért. Úriemberek ilyet nem tesznek."

A játékosügynök szerint mellette még Joe Hartot is meg kellene követnie az edzőnek, amiért angol létére kitette a keretből. Majd így folytatta:

„Azzal reagált a szavaimra, hogy megint megbüntette Yayát, de nem vagyok meglepve.

Pep nem akar erős személyiségeket a csapatában, csak olyan játékosokat, akik félnek tőle és azt teszik, amit mond.

„Az első dolga volt, amikor munkába állt, hogy belekötött Yayába és Joe Hartba, a két legerősebb egyéniségbe a klubnál. Mindketten vezéregyéniségek voltak az öltözőben, és ezt Guardiola nem szerette."

A nap folyamán aztán az ukrán még erre is rátett egy lapáttal, egy későbbi nyilatkozatában a következőket mondta az edzőről:

„Azt a Barcelonát, amit átvett, Frank Rijkaard építette fel, aztán meg szerencséje volt, hogy ott játszott Messi. Messi csinálta meg a Barcát, nem pedig Pep. Luis Enrique is bizonyította, hogy a Barca sikerei nem Guardiolán múltak."

Münchenben is ez volt a helyzet. Esélytelen volt, hogy kudarcot valljon. A nagyfaterom is megnyerte volna a bajnokságot azzal a csapattal.

„Ha igazán bizonyítani akar menedzserként, akkor a Zaragozához vagy a Sunderlandhoz kellene szerződnie. Lássuk, mire megy, ha nem egy nagy csapatot vesz át, és nincs félmilliárd fontja, amit elkölthet."

Mindezek alapján tehát nagyon úgy tűnik, hogy  Touré többet nem játszik a Manchester Cityben, amelynek egyébként a tegnap kiadott csapatképén sem szerepel.

Rovatok