Index Vakbarát Hírportál

Hamis banki papírokkal csapták be az AC Milant?

2016. szeptember 23., péntek 09:01

Bajban lehet a Milan, egy ausztrál lap – a Blomberg cikkére hivatkozva – szerint a klubot megvásárolni szándékozó kínai befektetői csoport hamis banki jelentéseket mutatott be. Ennek az lehetett a célja, hogy a csoport rendelkezik azzal a 740 millió euróval, amelyért a Silvio Berlusconi vezette társaság birtokolta az AC Milan tulajdonjogát.

A Sydney Morning Herald szerint a Bank of Csiangszu sosem adott ki olyan dokumentumot, amelyet a konzorcium mutatott be a tárgyalások során az olaszoknak. Ami azt is jelentheti, hogy a kínaiak sosem rendelkeztek azzal az összeggel, vagy hitelfedezettel, amely a tranzakció ellenértéke lenne.

A Li Jung-hung által vezetett kínai konzorcium, a Sino-Europe Sport Investment Management Csanghszing állítólag egy olyan banki igazolást küldött az olasz Fininvestnek a tárgyalások elején, amely azt igazolja, hogy cég mérlege mintegy 165 millió eurónak megfelelő jüan és az igazoláson a Bank of Csiangszu pecsétje látható, de a bank állítja, soha nem adott ki ilyen igazolást.

Berlusconiék ugyanakkor állítják a hónap elején, két részletben már megkapták azt a 100 millió euró bánatpénzt, amelyet akkor sem térítenek vissza, ha a kínaiak közben elállnának az üzlettől. Viszont hozzátették, nem kaptak semmiféle bizonyító erejű dokumentumot a kínai banktól és nem áll szándékukban az ügyet kommentálni.

A kínai cég viszont állítja, hogy minden rendben van. Ebben az üzleti évben eddig 169 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le. Viszont az ügyet közelről ismerők véleménye az, hogy az ázsiai cég nem rendelkezett azokkal a forrásokkal, amellyel megvásárolhatta volna a klubot. A csoport állítólag most új partnereket keres, hogy a kitűzött célt megvalósítsa. 

Az adásvételi szerződésnek van még egy pontja, miszerint letétbe kell helyezni 350 millió eurót az AC Milan hároméves finanszírozására. A kínaiak még azt is megígérték, hogy új stadiont építenek a csapatnak és továbbra is vallják, a Milan újjáalakítása a céljuk.

Rovatok