Index Vakbarát Hírportál

Takarodjatok! Lincshangulat az újabb DVTK-vereség után

2016. szeptember 25., vasárnap 11:55

Az eddig is ligautolsó DVTK a Debrecent fogadta az NB I. 11. fordulójában, és a félidőben, 0-2-nél Horváth Ferenc vezetőedző hiába használta ki mindhárom cserelehetőségét, a DVSC 3-1-re győzött.

Ezzel a stabil anyagi hátterű, erős kerettel rendelkező Diósgyőr kilenc meccs óta nyeretlen, a nemrég anális szexszel fenyegető ultrák pedig teljesen begőzöltek.

A lefújás után lincshangulat alakult ki a lelátón, néhányan be akartak mászni a pályára, a tábor kórusban üvöltötte a játékosoknak, hogy Takarodjatok!

A drukkerek azt követelték, hogy a játékosok vegyék le a DVTK-mezt, mert nem érdemlik meg, a vezérszurkolót odaengedték Elek Ákosékhoz a pályára, hogy beszéljen velük. A stadion után a klubház előtt folytatódott a kiabálás, a pár száz szurkoló nagy része viszont az edzőt egyértelműen éltette.

Horváth Ferenc is kiakadt: „A csapatom 12. helyen áll, ami biztosan azt jelenti, hogy nem vagyok jó edző. Lehet, hogy így van, de az is lehet, hogy nem. Az biztos, az első félidővel nem tudok elszámolni. Az utóbbi idők játéka után kijön sok ezer ember a stadionba, és szurkol a csapatnak, és mégis lemegy úgy 45 perc, hogy nincs egy szabálytalanság, nincs egy keményebb belépő, és nem látszik, hogy melyik a hazai csapat. Ezek után nem lehet taktikáról, játékrendszerről beszélni.

Ha öt percet játszhattam volna, akkor valakinek a "szívét" biztosan kitéptem volna.

Nagyon nehéz azonosulnom azzal, hogy a csapatom úgy játszik, mint egy lánycsapat. Ezek után jött a második félidő, ahol teljesen más DVTK-t láthattunk, egy olyat, amelyik az életéért futballozik, ahogy a nulladik perctől kellett volna. Nem értem, miért nem lehet az elejétől úgy játszani, mint a második félidő bizonyos periódusaiban."

Rovatok