Index Vakbarát Hírportál

Még el sem kezdődött, vége is lett a futballkongresszusnak

2016. szeptember 27., kedd 19:12

A korrupciós botrányokból kilábalni próbáló nemzetközi futballszervezet (FIFA) nemrég kinevezett új elnöke, Gianni Infantino és végignézhette miként lesz bohózat az ázsiai szövetség kongresszusából.

A gyűlés egyik fő eseménye lett volna a megfelelő delegált kiválasztása a FIFA új csúcsszervébe, az úgynevezett FIFA Tanácsba, amelyet a megtisztulás jegyében hoztak létre a korrupt Végrehajtóbizottság lecserélésére. A FIFA Tanács feladata lenne, hogy átláthatóan irányítsa a világfutballt.

Az új szervezet tisztségviselőit szeptember 30-áig kell kineveznie a kontinentális szövetségeknek, de Ázsiában már ezt a fázist sem sikerült korrupciós botrány nélkül lehozni. Ugyanis az egyik jelöltet, a Katari Labdarúgó-szövetség alelnökét, Szaud al-Mohannadit a FIFA vasárnap kizáratta az indulók közül, miután az Etikai Bizottság két és fél éves eltiltást kért rá, mert a gyanú szerint érintett a 2022-es katari vb körüli szabálytalanságokban. Egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan mivel gyanúsítják, de a körülményeket ismerve van miből választani.

A kizárásra a meghívottak egy emberként álltak ki a katari mögött – nyilván a megtisztulás jegyében –, és kedden úgy, ahogy volt, 42-1 arányban leszavazták a kongresszus programját, ezzel véget is vetve a minden bizonnyal történelmi rövidségű, 26 perces rendezvénynek.

Az ázsiai szövetség 3 tagot delegálhat a szervezetbe, két férfit és egy nőt, előbbi helyekért egy kínai, egy iráni és egy szingapúri induló volt versenyben, míg utóbbira egy ausztrál volt a favorit, megelőzve a bangladesi és az észak-koreai pályázót.

Rovatok