Index Vakbarát Hírportál

Csapata legjobbja volt Kleinheisler, mégis őt kapta le az edző

2016. szeptember 27., kedd 08:32

A német labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában Kleinheisler László kezdő volt a Darmstadtban, és most talán ebben a szezonban először végig is játszotta volna a meccset, ha nincs Guwara kiállítása.

A balhátvéd azonban az első félidő legvégén összegyűjtötte második sárgáját, Norbert Meier edző - a liga legidősebb edzője egyébként, aki a nyáron érkezett a klubhoz - pedig úgy döntött, hogy a magyar támadó középpályás nem folytathatja a szünet után.

A csere azért volt érdekes, mert a Kicker osztályzatai szerint a 22 éves magyar volt a mezőnyjátékosok közül a legjobb.

3,5-est kapott, ami gyenge közepes, mert a magazinnál a hatos a legrosszabb, míg az egyes a legjobb osztályzat. De még így is a legjobb jegy volt az övé, igaz a többieknél az egész meccs teljesítményét, míg nála értelemszerűen csak az első 45 percet vehették számításba.

A helyére küldött amúgy Holland ötöst kapott. A félidőben ugyancsak lecserélt Bezjak helyén játszó Sirigu ugyanolyan gyenge volt, mindketten ötössel fejezték be.

Kleinheisler a nyáron került kölcsönbe a Werdertől a Darmstadthoz, eddig nem volt eredményes új klubjában. Úgy látszik, mindkét csapat a kiesés ellen fog harcolni. A Werder egyébként 3 meccs után edzőt váltott, nem bíztak az ukrán Skripnikben.

Gulácsi Péter 3-assal fejezte be a Köln elleni meccset (1-1), Szalai nem volt a pályán, a Hoffenheim 2-1-re verte a Schalkét. Huszti Szabolcs ugyancsak 3-ast érdemelt ki a 3-3-as Frankfurt-Herthán. 

A másodosztályban Stieber Zoltán 82 percig játszott a Kaiserslauternben, négyesre értékelte a Kicker, kieső helyen álló csapata kapott egy sima hármast. A Fürth kapusa, Megyeri Balázs 3-ast kapott, csapata az utolsó percben engedte ki a kezéből a győzelmet. (1-1 a Sandhausennel szemben)

A Würzburg magyarja, Nagy Dániel a 64. percben került a pályára, csapata 2-2-re végzett Drezdában, a középpályás sárga lapot kapott.

Rovatok