Index Vakbarát Hírportál

Dárdaiék rendíthetetlenek, Ibisevic tovább szárnyal

2016. október 1., szombat 17:31 | aznap frissítve

A Hertha BSC újra nyerni tudott a Bundesliga 6. fordulójában, és olyannyira tapad az élbolyhoz, hogy szombat délután a második helyre jött fel, miután 2-0-ra legyőzte a Hamburgot.

Dárdai Pál együttese már 13 pontos, és ebben a pillanatban a botló Bayern München mögött a második helyen állnak.

A két éve még válságban lévő, de Dárdai szárnyai alatt feltámadó bosnyák Ibisevic lőtte mind a két gólt, ezzel 5 gólos a bajnokságban, és holtversenyben Aubemayanggal és Lewandowsikval ő is vezeti ezt a listát.

Sikerült neki ez azért is, mert Lewandowskinak megint nem jött össze a gólszerzés, és a Bayern csak 1-1-re volt képes a forduló előtt még dobogós Köln ellen Münchenben. Úgy tűnik, ez a Bayern szeptemberben egyetlen játékosból áll, Joshua Kimmichből, aki szeptemberben 3 gólt lőtt a bajnokságban, összesen pedig ötöt a BL-meccsekkel együtt.

Fantasztikus formában van a középpályás. Most is ő szerezte meg a vezetést a Bayernnek, csukafejessel az első félidőben.

Egyébként ő volt az, akit Guardiola kezdett el játszatni, és akit tavaly márciusban egy meccs után váratlanul lerohant a kezdőkörben, és mintha minden tudást abban a percben akarna beleönteni a fejébe, miközben a többiek elköszöntek egymástól, rögtönzött taktikai értekezletet tartott neki.

A Köln viszont a másodikban egy váratlan góllal egyenlített, nem is akámilyen góllal, a lesvonalon kilépő Modeste egy beadásba a levegőben belepöccintett, Neuer pedig tehetetlen volt.

Anthony Modeste gólja - Bayern München vs. FC Köln (1:1) 2016

A Bayernnek akadtak még helyzetei, Müller közeli kapáslövését például a kapufára tolta a kölni kapus, de a legvégén a kölniek még meg is nyerhették volna a meccset, Rudnevs ugratta ki Zollert, aki centikkel a hosszú kapufa mellé gurított. A Köln megérdemelte a pontot.

Magyarok is pályára léptek. A Darmdstadt 2-2-re végzett odahaza a Werder Bremen ellen, Kleinheisler a kezdőben kapott helyet, és a 80. percig a pályán is volt. Erőszakosan játszott a játékjogával rendelkező csapat ellen.

Szalai Ádám pedig az eddig veretlen Hoffenheimbe állhatott be már 2-0-nál a 69. percben. Az Ingolstadt a 95. percben tudott szépíteni, (2-1) de Szalaiék így is a 7. helyen állnak 10 ponttal.

A Frankfurt Freiburgban 1-0-ra kikapott, Huszti Szabolcsot a 75. percben cserélte le edzője, a 8. helyen állnak.

A szombati utolsó meccsen a Leverkusen 2-0-ra legyőzte a Dortmundot, amely így nem tudta visszaelőzni a Herthát, maradt 3., a Leverkusen viszont a 7. helyre jött fel, nagyon szoros az élmezőny, a 2. és a 9. között három pont van. 

Rovatok