Index Vakbarát Hírportál

Ezt az estét, míg él, emlegetni fogja Buffon

2016. október 6., csütörtök 22:20

Három csoportban megkezdődtek a világbajnoki selejtezők csütörtök este.

A játéknap rangadója az olasz-spanyol volt, a Juventus stadionjában rendezték, vagyis Gianluigi Buffon kapusnak hazai pályán.

A világbajnok olasz talán élete legnagyobb hibáját követte el, amikor kifutott a kapujából, de a labda mellé rúgott, Vitolónak így nem volt nehéz dolga az üres kapuba passzolni.

Buffon óriási hibája

Az 55. percben volt ez az eset, az első félidőben sokkal többet támadott a vendégcsapat, de akkor nem volt szerencséje a kapu előtt, ezzel a hibával viszont igen.

Az olaszok rengeteg hibával játszottak, a 75. percben lőtték az első szögletüket, a hajrá viszont egyértelműen az övék volt.

Kellett ehhez az is, hogy a 82. percben Ramos rúgta meg Edert a tizenhatoson belül, a játékvezető tizenegyest ítélt - vitatott helyzet volt -, amit de Rossi gurított a kapu jobb oldalába, de Gea balra vetődött.

Brych játékvezető egyébként nem volt feladata magaslatán, mert Diego Costát ki kellett volna állítani a második félidőben, de nem merte megtenni, Lopetegui kapitány pedig a labda dühös elrúgása után azonnal lekapta a pályáról a csatárt.

A nap egyik legjobb meccsén, az Ausztria-Walesen született az egyik legnagyobb gól, amikor a walesi Joe Allen kapásból lőtt kapura, és tökéletesebben nem is találhatta volna el.

Allen bebombázta

A vége 2-2 lett.

Ahogy a török-ukránon is ez az eredmény született, pedig a vendégcsapat az első félidőben már 2-0-ra vezetett.

Az Izland-Finnország összecsapás kimaradt ebből a 2-2-es sorból. A finnek kétszer vezettek, az izlandiak kihagytak egy büntetőt, de Finnbogasson és Sigurdsson már a 90. perc után 3-2-re módosította az eredményt. Sigurdsson hagyta ki a büntetőt, végül jóvátette a hibáját.

Eredmények, 2. forduló:

Rovatok