Index Vakbarát Hírportál

Művészet lett volna innen kihagyni, mégis sikerült valahogy

2016. október 8., szombat 10:35

A belga válogatott 3-0-ra vezetett a bosnyákok ellen pénteki vb-selejtezőjén, szóval nem igazán volt már éles a meccs, amikor egy kontrával megindultak a 66. percben, de a kihagyott ziccerek kategóriájában azért bravúr, amit az akció végén műveltek. 

Egy szöglet után megszerezték a labdát, aztán Mertens ugratta ki a szélen üresen robogó Carrascót, aki egyedül vezette  a labdát a kapura, simán rá is lőtte volna, ám ő inkább a szintén üresen érkező Lukakuhoz passzolt. 

Lukakunak öt méterről kellett volna eltalálnia a kaput, de kicsit alányúlt a labdának, hogy a vendégek kapusa biztos ne tudjon védeni, ez sikerült is, csak éppen a lövés ment fölé 

A háromgólos előny ellenére a közönség háborgott, kifütyülték Lukakuékat, amiért elszórakozták a helyzetet. A támadó azért jóvátette a hibáját később, mert ő állította be a 4-0-s végeredményt.

Nem is akármilyen gól volt, a tizenhatoson kívülről bombázott a felső sarokba. 

Rovatok