A bajnokságot gyengén, két vereséggel és egy döntetlennel kezdő Videoton FC az első kör végére, 11 forduló után a második helyre kapaszkodott fel, és már egyértelmű bajnokesélyes. Az elején tényleg ennyire megterhelő volt az Európa Liga-szereplés?

Sajnos ennyire. Tudom, hogy a miénknél fejlettebb futballkultúrákban ez nem jelent gondot, de mi még nem tartunk ott egyelőre. A szerb Danko Lazovics nem állt még készen a sorozatterhelésre, Lang Ádám és Juhász Roland pedig éppen csak beesett az első EL-selejtezőkörre, a sikeres és megterhelő Eb-szereplés után. Mindannyian kiváló futballisták persze, hiszen látjuk is, hogy előbbit azóta a francia élvonalba vitték el, Roli pedig jól teljesít új szerepkörben, védekező középpályásként is. Az itthonról igazolt játékosaink eltérő edzettségi állapotban érkeztek, őket először azonos szintre kellett hozni, ez nem ment egyik napról a másikra. Jövő nyárra oda szeretnénk eljutni, hogy mi is bírjuk a szerda-szombat ritmust.

Augusztus utolsó napjaiban nagyon rákapcsolt a klub, és fontos játékosokat szerzett meg. Miért csak ilyen későn?

Varga Józsefet az átigazolási időszak végéig nem engedték el Debrecenből. Fiola Attila, mint minden válogatott játékos, elsősorban külföldre szeretett volna menni, de azt régóta tudtuk, hogy amennyiben itthon marad, akkor csak a Vidi jöhet szóba nála. Scsepovics és Hadzic pedig egyaránt komoly múlttal rendelkező, válogatott játékosok, klubszinten is nagy energiákat kellett fektetnünk abba, hogy meggyőzzük őket, érdemes Magyarországra igazolniuk.

Tisztán kell lát­ni, ne legyünk álszentek, ez a bajnokság, bár nagyon sokat fejlődött, még mindig nem elég vonzó.

Danko Lazovicsot a sikerei csúcsán, amikor az orosz Zenitben játszott, nem tudtuk volna Magyarországra csábítani.

Kívülről úgy tűnt: az volt az eredeti felállás, hogy a júliusi játékosállománnyal is meglesz a csoportkör, és ha így van, akkor majd utána igazolnak.

Rosszul látja. Nyertünk fél évet. Mindig azt hallom, egyébként jogosan, hogy már a télen meg kell erősíteni egy csapatot, amelyik a nemzetközi kupában indulna, mert a nyár elején nehéz megfelelő embereket szerezni. Igen ám, de akkor a kényszer is beleszól egy-egy átigazolásba. Akármerről közelítek, nyertünk egy fontos fél évet. Ezt a csapatot pedig együtt kell tartani – nem lemondva persze egy-két érkezőről a nyáron -, és akkor jó esélyekkel vágunk neki a következő szezonnak. A célok egyértelműek a következő 3 évre: szeretnénk megnyerni a bajnokságot, minél tovább eljutni a BL-ben, és az egyik nemzetközi kupasorozat csoportkörében szerepelni.

Mit lehet mondani egy Scsepovics-szintű válogatott játékosnak, miért jöjjön ide az Olympiakosztól, és ne vá­lassza mondjuk Azerbajdzsánt? A Qarabagot például, ahol jó eséllyel többet tud keres­ni. A bajnokság talán gyengébb, de 2 azeri csapat folyamatosan ott van az Európa Ligában, neki 25 évesen pedig az a legfontosabb, hogy nemzetközi meccseket kapjon.

Ha csak a pénz számított volna neki, oda megy. Akkor nincs mit tenni. Ha jobban szétnéz, és értékeli, hogy Európa közepén van, elgondolkodik. A kimondott célok világosak a Vidinél, ezt szeretik a játékosok. A hazai kluboknak korábban a megbízhatóság nem volt erős oldaluk. Ezzel ma már szerencsére nincs gond, ebben is előrébb lépett a magyar foci az elmúlt években.

Lazovics, amikor megnézte, milyen edzőpályák vannak Székesfehérváron, azt mondta, ilyet a Zenitnél vagy a PSV-nél sem látott.

Neki például fontos volt ez a szempont is. Hamarosan megépül az új, szép és modern stadionunk, lehet perspektívában gondolkodni, és érződik minden egyes tettünkön, hogy vissza akarunk kerülni az európai vérkeringésbe. Nem csak jól szervezett, profi klubot lát egy külföldi, tényleg úgy is műkö­dünk. Szervezettségben a Vidi már eléri azt a szintet, amelyen egy állandó kuparésztvevő, nyugat-európai középcsapat áll. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a játékosként a Manchester Uniteddel BL-győztes, vezetőedzőként lengyel bajnok és kupagyőztes Henning Berg került a csapat élére. Sőt, a szakmai stábunk a Liverpooltól elhozott erőnléti edzővel is erősödött. És az sem véletlen, hogy nem csak külföldi válogatott játékosok választanak már minket. 

Közrejátszik ebben az utolsó pillanatos nagy erősítésben, hogy a portugál Paulo Sousa munkáját jövőre még kihasználhatják? 2018-ra mindenképp eltűnik a klub neve mellől az az érték, amit ő harcolt ki. Az EL-csoporkör miatt és az ottani jó szerepléssel kivívott magas UEFA-együttható ugyanis öt évig van érvényben. 2013-ból 4,6-os érték van a klub neve mellett, az utána következő 4 évben összesen nem jött össze annyi. Az eltékozolt évek ellenére jövőre még kiemelt lesz a Vidi a BL első csoportkörében, értelemszerűen az EL-ben is. Erre a Fradinak nincs esélye.

Persze, hogy nem szeretnénk veszni hagyni, amit Sousától kaptunk, amiért keményen megdolgozott nem csak ő, hanem a csapat és az egész klub, sőt a tulajdonosunk is, aki már akkor is minden hátteret biztosított a sikeres szerepléshez és a profi működéshez. Természetesen nem szeretnénk kihasználatlanul hagyni ezt az esélyt, mert a magyar futball jelenlegi helyzetében ez óriási luxus lenne. Bolondok lennénk, ha másként gondolkodnánk. Idén úgy fejeztük be az EL-selejtezőt a harmadik körben, hogy a rendes játékidőben legyőztünk egy dán csapatot. Most ugyan sajnos kiestünk, de a klubnál zajló szakmai munkának előbb-utóbb meg kell hoznia az eredményét, és akkor az ilyen párharcokból is képesek leszünk győztesként továbblépni.

És mit látott belülről a tavaly augusztusi kinevezése után?

Ritka rossz hangulattal szembesültem, nem láttam még soha ilyen szomorú bajnokcsapatot.

Az apátia vagy a letargia kifejezés nem biztos, hogy kellőképpen visszaadja annak az öltöző­nek a hangulatát.

Akkor egycsapásra megértettem, miért nem ment ennek a csapatnak. Amikor oldódott a görcs – ebben igen fontos szerepe volt Horváth Ferencnek és a stábjának -, fejlődött a csapat, és a szezon végére már egyre közelebb kerültünk a bajnok Ferencvároshoz, olyannyira, hogy tavasszal a kupában és a bajnokságban is meg tudtuk verni őket.

Horváth Ferenc mégsem maradhatott, miért?

Amikor a Vidihez kerültem, egyértelmű volt, hogy a klub menedzsmentje egy tapasztalt, külföldi edzővel képzeli el a klub jövőjét. Soha nem volt titok, előre rögzítettük, hogy Horváth Ferenc szerződése a 2015/2016-os szezon végéig szól. Úgy ítéltük meg, hogy abban a helyzetben ő volt a megfelelő választás arra, hogy a Vidit az ismert szezonkezdet után európai kupaszereplést érő helyre vezesse.

Öt külföldi és két magyar edzővel dolgozott, van összehasonlítási alapja. Mi a különbség? Hogy kell értelmezni azt a fél évvel ezelőtti mondatát, hogy máshol van a rizikófaktor egy magyar és egy külföldi szakember között?

Gyorsan szögezzünk le valamit: nemcsak rossz külföldi játékosok, rossz külföldi edzők is megfordultak már Ma­gyarországon. Attól, hogy valaki nem magyar, még lehet alkalmatlan. De tény: egy külföldit nem, vagy csak nagyon nehezen lehet befolyásolni.

Nem ismeri a hazai rendszert, nem ismeri a szereplőket, nem kezd el azon agyalni, mikor tegyen szívességet, mert korábban szívességet kapott.

Nála a teljesítmény számít. Henning Berg nem csak az edzések és a mérkőzések idejére, hanem a nap 24 órájában edző. Annak, aki csak beesik az edzésekre, kikezdhető a hitelessége – legyen az magyar, vagy külföldi. A leglényegesebb különbség talán az, hogy a magyar edzőkkel szemben hamarabb elfogy a türelem, ha nem jól alakulnak az eredmények, ingatagabbá válik a támogatottságuk. Ez nem az edzők hibája, valamiért ez a magyar labdarúgásban így alakult ki.

Amikor az imént idézett mondatot olvastam, arra gondoltam, hogy a magyarok kevésbé tudnak összerakni egy csapatot. Túl hosszú lesz a taktikai fegyelmezetlenségek miatt, a csapatrészek nem mozognak együtt, ezért könnyebben át lehet játszani.

A mai, modern futball már nem engedi meg, hogy nagy területek legyenek, és azt sem, hogy a csapat ne együtt támadjon, és ne együtt védekezzen. Ezt mindenkinek meg kell értenie. A jelenlegi Vidi feljebb védekezik, és a csapatrészek egymáshoz közelebb vannak egymáshoz, mint korábban. De nem készítettem statisztikát, hogy a magyar edzők vagy a külföldiek csapatai csúsznak-e szét többször. A Vidinél – ahogy a fejlett futballkultúrával rendelkező kluboknál is – egyre nagyobb hangsúlyt kap az edzéseken az egyéni képzés, valamint a csapatrészek külön felkészítése.

Amióta sportigazgató, 3 klubnál – Újpest, Diósgyőr, Siófok - dolgozott, ugyanez igaz Sallói Istvánra is. Ennyire nincs más? Erre a szakmára sincs megfelelő szakember a hazai futballban?

Vannak olyan klubok, amelyek másként gondolkodnak a futballról, és az ő modelljükben nem is létezik ez a pozíció.

Nem hiszek abban, hogy valaki az egyik héten még szakmai igazgató, a következő héten sportigazgató, a harmadik héten pedig már edzőként tud jól működni.

A sportigazgató még távolabb áll az edzőtől, mint a szakmai igazgató. Hogy egy egyszerű példát mondjak: mint sportigazgató az összeállításba és a csapat felkészítésébe egyáltalán nem szólok bele. Nem lehet egyik pillanatról a másikra váltani, mert más szakmákról van szó. Megszereztem a UEFA A edzői licencet is, tu­dom, miről beszélek. Soha nem fordult meg a fejemben, hogy edző legyek, mert az a munkakör más karak­tert kíván. Tény, nincs képzés erre a szakmára itthon, ezért amennyire tudtam, magamat képeztem a TF elvégzése után, és persze a profi labdarúgó karrierem alatt megszerzett tapasztalatok is sokat segítenek. Tetszett ez a modell, ami a Vidinél van. Egyébként fantáziát láttam a Siófok és a Vasas Kubala Akadémia együttműködésében is, különlegesnek és egyedinek tartom, ezért is vállaltam el tavaly nyáron a siófoki sportigazgatói pozíciót, de a Vidi hívására nem tudtam nemet mondani.

Előfordult már, hogy átnyúlt Berg feje felett? Erre is látunk jó néhány példát a hazai futballban.

Közösen döntünk, egymásra vagyunk utalva, szövetség van közöttünk. Nem szeretnék álmatlan éjszakákat amiatt, hogy idehozok valakit, akit aztán ő nem használ a csapatnál. Mit mondok akkor a játékosnak, amikor felhív és panaszkodik? Az pedig megölheti a jó kapcsolatot, ha az edző rátukmálásnak érez egy játékost.

Nem jött játékos például attól az ügynökségtől, amelyik vezetőedzőnket képviseli, ez is fontos.

A magyar futballban ennek sincs túl nagy gyakorlata vagy hagyománya. Mindig egyeztetünk, kiket látna szívesen, kinek van helye. Csapatmunkáról van szó, de a végső döntést nekem kell meghoznom - szerintem ez az üdvözítő felállás. Egyébként Henning Berg jó karakter, könnyen megtaláljuk a közös hangot, és nagyon előremutató a vele folytatott munka.

Nézzünk egy másik hiányszakmát: videóelemzőt a válogatottól igazoltak.

Késedi Gábor a szakma legjobbja itthon. Ha nem mi igazoljuk le, akkor lehet, hogy Dárdai Pali csábítja el Berlinbe, mert a válogatottnál már dolgoztak együtt. A Vidi klubtulajdonosát, Garancsi Istvánt nem kellett győzködnöm, hogy mennyire fontos a mai futballban egy ilyen szakember. Szeret az élen járni ilyen kérdésekben is, tudja, hogy ez is hozzátartozik egy élcsapat fejlődéséhez.

Ha lenne egy képzeletbeli lista, amire játékelemeket írhatnánk fel, egy magyar játékos mennyit tudna a húszból jó szinten megvalósítani? És ha ugyanilyen szempontok szerint veszek egy külföldi, nála milyen ez a mutató?

Konkrétan melyik külföldi és melyik magyar játékosról beszélünk? Nem szeretnék általánosítani, itthon is sok mindenre felkészítenek egy hazai játékost. Csak néha magyarosan.

Mit ért ezalatt?

Szerencsére már nem ott tartunk, amikor futballista voltam, és váratlanul átálltunk a 4-4-2-ről a 4-2-3-1-es játékrendszerre, én pedig a centert játszottam, senki nem tudta elmagyarázni, hogy ez mivel jár. Milyen mozgásokkal legyek tisztában, merre mozognak a többiek, a mö­göttem lévőnek, mi lesz a feladata. Amikor még én futballoztam, mindössze egy edző használta a videóelemzést a jobb megértéshez. Akkor még videokazettákról kellett összevágni az anya­got. Azóta nemcsak a technika fejlődött rengeteget, hanem a magyar labdarúgás is. Nem csak a Vidinél, más magyar csapatnál is dolgozik videóelemző az utánpótlás csapatok mellett, ami a modern fociban elengedhetetlen a fiatalok fejlődéséhez.

Mindenki vizuális típus, hatalmas segítség, ha látja maga előtt, mit kell tenni egy adott helyzetben, milyen mozgások voltak rosszak vagy éppen megfelelőek.

De visszatér­ve a kérdésre. Egy magyar játékos is ismeri a korszerű taktikai elemeket, csak éppen nem azon a sebességen kérték rajta számon, ami elvárható lenne. Intenzitás és dinamika nélkül nyilván könnyebb ugyanazt megcsinálni. Ezért amikor kül­földre kerül, meglepődik azon, hogy ott teljesen más tempóban hajtják végre a gya­korlatokat. Meglepődik, hogy ott az edzésen kőkemény munka folyik az első perctől az utol­sóig, nincs beszélgetés, csak hajtás van. A fiatal magyar játékosok nem képzetlenebbek a nyugati játékosoknál. De a kinti tempóhoz nem elég felkészültek. Aki alkalmazkodik, és felveszi a tempót, beválik, aki kifogásokat ke­res, nem alkalmazkodik, körön kívülre kerül. Ilyen versenyhelyzetet szeretnénk a Vidinél is elérni, hiszen ebből az egész csapat profitál. Azon dolgozunk, hogy az utánpótlásukban is minél hamarabb meghonosodjon ez a mentalitás, ezért is örömteli, hogy nyár óta teljes állásban a labdarúgással foglalkozhatnak az utánpótlás-edzők, és több korábbi, válogatott Vidi-játékos is csatlakozott a sportszakmai stábunkhoz.

Tapasztalatból mondja, önnel is ez történt külföldön?

Nem érdemes a múltat párhuzamba tenni a jelennel. Nem jellemző rám, hogy abból szeretnék megélni, hogy mit értem el a múltban, hogy több külföldi bajnokságban és a válogatottban is játszottam. Nem szeretem azt a mondatot, hogy az én időmben még mi minden volt. El kell fogadni, hogy a labdarúgás rengeteget változott, és most is folyamatosan változik.

Az első két válogatott meccsén gólt lőtt. Amiatt sincs hiányérzete, hogy a válogatottból akkor nem jött ki több?

Nincs. Büszke vagyok arra, hogy 20-szoros válogatott vagyok, igaz csak két meccset játszottam végig. Az elsőt és az utolsót. Eltelt közte nyolc év, volt egy súlyos sérülésem, elszakadt a keresztszalagom. Az elsőn még Csank János állított be, és egy fontos meccsen, a norvégok ellen egyenlítettem. Azon a meccsen egyébként éppen Henning Berg volt a norvégok egyik középhátvédje. (A videón, 4:35-nél van ez a jelenet)

A gólnál a védőtársa elcsúszott, ő futott utánam, de én voltam a gyorsabb, és a ka­puba lőttem, azzal a góllal lett 1-1. 

Dárdai könyvéből tudjuk, hogy egy másik nagy esélynél, 2003-ban, Rigában nem volt megfelelően felkészítve a csapat. Egy győzelemmel biztos lett volna a pótselejtező, 3-1-re kikaptunk, pedig a Hertha, a Werder, a Benfica és a BL-szereplő Stuttgart adta a csapat gerincét. Azon a meccsen pár percet kapott, a legvégén.

A nyitottság, a felkészültség, a helyesen megválasztott taktika gyakran nem volt jelen a hazai futballban. Ebben is sokat lépett előre a magyar foci, ma már a tudatosság egyre több csapatnál, és a válogatottnál is tetten érhető. Edzőtől függetlenül, és a személyeskedés szándéka nélkül mondom ezt.

Amikor még Dárdai nem volt szövetségi kapitány, Csányi Sándor negyedmagával­vendégül látta egy kis állapot-feltérképező beszélgetésre. Az akkor még salzburgi másodedző Lőw Zsoltot is meghívta, valamint Fehér Csabát és önt. Volt mostanában ilyen találkozó?

Nem volt azóta. Nem látok az elnök úr fejébe, milyen szándékai vannak, de az tisztán látszik, hogy szándékosan kavarta fel az állóvizet, tenni akar a futballért, és folyamatosan tesz is. Azon a találkozón négyünk véleménye összecsengett, mind a négyen sokat láttunk külföldön, egyetértettünk abban, hogy nem jó irányba haladt a hazai labdarúgás.

Be kellett látnunk, hogy tudásimport nélkül semmire sem megyünk.