Index Vakbarát Hírportál

Mindenki a góllal volt elfoglalva, a bíró közben megmentette a kapus életét

2016. október 18., kedd 13:54 | aznap frissítve

Csak a játékvezető lélekjelenlétén múlt, hogy nem történt nagyobb baj a drámai befejezést hozó labdarúgó-mérkőzésen, Németországban. A Regionalligában játszott KSV Hessen – Kickers Offenbach találkozó 91. percében a KSV csatára olyan erővel lőtte közelről nyakon az ellenfél kapusát, hogy az eszméletlenül rogyott a földre. A kipattanó  labdából ráadásul ezután megszületett a hazaiak győztes gólja, így az ünneplő, illetve magukba roskadó játékosok sem vették észre, hogy valami nagyon nem stimmel.

Egyedül Tobias Fritsch, a játékvezető látta, mi történt. A kapushoz rohant, és szakszerűen megmentette a fulladástól a játékost, aki lenyelte a saját nyelvét. A 26 éves bíró később elmondta, azonnal tudta, hogy baj van, mert Daniel Endres, a kapus mozdulatlanul feküdt a hátán.

"Amikor odaértem, és láttam, hogy elvesztette az eszméletét, ösztönösen cselekedtem. Szerencsére gyorsan magához tért."

A játékvezető végig mintaszerűen kezelte a veszélyes helyzetet, amiért az Offenbach edzője, Oliver Reck, egykori német válogatott kapus is nagyon hálás volt: "A legnagyobb tiszteletem a játékvezetőé. Leginkább az ő gyors reakcióján múlt, hogy nem történt semmi rosszabb".

Endrest rövid kivizsgálásra kórházba szállították, de hamar hazaengedték, így személyesen köszönhette meg Fritschnek megmentését. A bírót emellett a német labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottságának vezetője, Lutz Michael Fröhlich is felhívta telefonon, és különleges dicséretben részesítette. 

Múlt héten, a 2018-as világbajnokság afrikai selejtezőin is történt egy hasonló eset. Az Elefántcsontpart-Mali mérkőzésen a PSG-s Serge Aurier akadályozta meg, hogy az ellenfélnél játszó, eszméletét vesztő Mousse Doumbia lenyelje a nyelvét.

Update: A cikk megjelenése után több levelet is kaptam, hogy az ilyen eseteknél használt "lenyelte a nyelvét" kifejezés félrevezető. Az egyik kedves olvasót idézve: "anatómialag képtelenség lenyelni a nyelvünket, nem vagyunk szarvasmarhák... ezért van mindenkinek a nyelve alatt a nyelvfék, ami ezt megakadályozza. Az eszméletlen betegnek nincsenek garatreflexei, veszélyeztetett a légútja, DE nem tudja lenyelni a nyelvét".

Rovatok