Index Vakbarát Hírportál

Harry Redknapp az aszfalton húzta feleségét a terepjáróval

2016. október 20., csütörtök 10:55 | aznap frissítve

Angol lapok értesülései szerint Harry Redknapp feleségét súlyos sérülésekkel szállították kórházba, miután férje véletlenül maga után rántotta autójával egy balesetben. A 69 éves futballedző a helyi bevásárlóutcánál szerette volna kitenni feleségét, de nem vette észre, hogy a nő lába, illetve kabátja beakadt az ajtóba, és elindult. A szemtanúk szerint a Redknapp-pel egyidős asszony kiabált a fájdalomtól, és erősen vérzett a baleset után.

Az eset nagyjából 10 kilométerre történt a pár otthonától, Bournemouth Westbourne nevű bevásárló- és lakónegyedében. 

Egy, a The Telegraph által idézett szemtanú elmondása szerint "sok vér volt az aszfalton, Harry (Redknapp) pedig teljesen ki volt kelve magából. Borzasztóan balszerencsés baleset volt."

Egy másik nyilatkozó szerint az edző lehúzódott, hogy a felesége ki tudjon szállni, de hamarabb elindult, minthogy ez teljesen megtörtént volna, a nő pedig elesett. Felesége kiáltásaira azonnal a fékbe taposott, de addigra az asszony lába súlyosan megsérült. Először többen azt hitték, hogy egy gyalogost ütött el, csak később vált egyértelművé, hogy a sofőr saját felesége volt az áldozat.

Redknapp a segítség megérkezéséig igyekezett ellátni az asszony sérüléseit, és látszott rajta, hogy sokkolták a történtek. Amikor megérkeztek a mentők, ő is a feleségével tartott a kórházba. A párhoz közel álló források szerint Mrs Redknapp még aznap átesett egy műtéten, és már jobban van, ám egyelőre még a kórházban lábadozik.

Harry Redknapp többek között a West Ham United, a Tottenham Hotspur és a Portsmouth csapatát is vezette a Premier League-ben, jelenleg az ausztrál Central Coast Mariners tanácsadójaként dolgozik.

Rovatok