Index Vakbarát Hírportál

Ronaldo mesterhármasa, Marcelo 70 méteres gólpassza

2016. október 29., szombat 18:24 | aznap frissítve

Simán nyert a Real Madrid a spanyol futballbajnokság 10. fordulójában. Az Alavés otthonában pedig nem úgy kezdődött a meccs, hiszen rögtön az elején a hazai csapat szerzett vezetést.

A 7. percben Deyverson szerzett vezetést, köszönve Keylor Navas és Varane bénázásának, a kapust és a védőt is elkerülte a labda, az üresen érkező brazil pedig az üres kapuba rúgta. Ő a klub történetében a negyedik játékos, aki egy szezonon belül a Realnak és a Barcelonának is gólt rúgott.

Gyorsan jött az egyenlítés, mégpedig egy véleményes tiezenegyesből. Gareth Bale szabadrúgása Deyversonról pattant le, a kezéről, vagy a fejéről, vagy a könyökéről, ezt döntse el mindenki vérmérséklete szerint. Nem volt olyan kamera állás, vagyis olyan volt, amelyből ezt is, azt is ki lehetett venni. A lényeg, hogy Cristiano Ronaldo bevágta a büntetőt.

Az előzmény pedig

Aztán jött megint Ronaldo, egy szenzációs távoli lövéssel, amely az egyik védő lábán megpattant egy picit, már a második gólját szerezte.

Már a 79. percben mesterhármast érhetett volna el Ronaldo, de ezúttal a jogosan megadott büntetőt kihagyta. Aztán a 84. percben jött egy csodálatos találat. Marcelo 70 méteres passzal indította Álvaro Moratát, aki fantasztikus érzékkel emelte át a kapuson.

Cristiano Ronaldo végül a 88. percben szerezte meg a harmadik gólját és állította be a 4-1-es végeredményt. Ez volt a portugál 38. mesterhármasa.

Rovatok