Számos olyan futballedzőt ismerünk - elég csak Bora Milutinovicsra, vagy Carlos Alberto Parreirára gondolni, akik eredményükkel még híresebbek is - akik a világ számos országában voltak kapitányok. A fent említettek öt-öt válogatottal vettek részt világbajnokságon is.  De a nemrég a 90. életévét betöltött Rudi Gutendorfnak akkor sincs párja a világon. 

Ötven évnyi szorgos munka alatt 22 nemzeti válogatottat irányított, Európát leszámítva az összes kontinensen. Európai klubcsapata is volt, majd a pályafutása derekán lett először szövetségi kapitány, ami annyira megtetszett neki, hogy még 21 helyre elment, összesen 29 országban 56 csapatot irányított. Ez pedig abszolút világrekord. Nem sokkal egy évtizede döntött úgy, hogy nyugdíjba megy.

A Nyugtalan Rudi, vagy a futball misszionáriusa. Ilyen jelzőkkel illették az 1926. augusztus 30-án született Rudolf Gutendorfot. A koblenzi futballista 10 éves karrierje során összesen 90 Oberliga meccs jutott, de a játék szeretete arra biztatta, hogy sose hagyja el a sportágat, így karrierje vége felé edzőnek készült. 

A szakmai alapjait nem is akárki tanította meg neki. Sepp Herberger amellett, hogy az 1954-es világbajnok német csapatot építette fel, a szakember képzést is vezette. Gutendorf tőle sajátította el a szakma összes fortélyát és egy ideig kisebb csapatoknál próbálta valóra váltani a padban tanultakat.

Aztán elindult a nagy utazás, amely végül 2003-ban, 56 országon és öt kontinensen átívelő pályával ért véget. 1955-ben Svájcban kezdte a FC Blue Stars Zürichnél, majd hat évvel később már Tunéziában, az US Monasztirnál találta magát. 

Mindig várakozással töltött el egy új feladat. Nem akartam sosem sokáig egy csapatnál maradni, mert az új kihívások mindig is vonzottak. Az új kultúrák, az ismeretlen nemzetek, megannyi élményt adtak.

És be is tartotta a szavát, két évet csak két helyen töltött el. Az Egyesült Államokban, a St. Louis Starsnál és Japánban az FC Jomiurinál maradt csak két idényt. A szigetországban történelmet is írt, az első külföldi edző lett, aki japán bajnokságot nyert.

1968-ban, Bermudán lett először szövetségi kapitány, majd 1972-ben már Chilében dolgozott, még Salvador Allende elnökkel is sok időt töltött együtt a Santigón kivüli birtokán: "Gyakran találkoztunk a birtokán, szerette a whiskyt, aztán helikopterrel vitt mindig vissza a városba."

Még egy bizarr történet is fűzi az országhoz. Állítólag

Gutendorf állkapocscsontöréssel megúszta. Aztán jött a Pinochet-rezsim és Gutendorfnak - akire közben azt is rá akarták bizonyítani, hogy CIA-ügynök - menekülnie kellett az országból.

1974-ben maradt még Dél-Amerikában, Bolívia és Venezuela kapitánya is volt. Aztán 1976-ban Trinidad és Tobago, Grenada, Antigua következett, majd egy nagy ugrás Afrikába, a botswanai kapitányi posztért. Aztán az ausztrálok kérték fel, de nem tudta kijuttatni a csapatot az 1978-as világbajnokságra. De ha már arra járt, a Fülöp-szigetek, Új-Kaledónia és a Fidzsi-szigetek következett. 1981-ben pedig már Nepál, majd Tonga szakmai munkáját segítette.

A nyolcvanas évek elején már Afrikában találjuk a világ legtöbbet utazó mesterét. Tanzánia következett. Aztán 1982-ben ismét megpróbálta az ausztrálokat kivinni a vb-re, de az álom megint csak álom maradt. Új-Zéland utazott helyettük Spanyolországba. Majd a japán kaland után egy rövid időre hazatért és a Hertha BSC-nél dolgozott. De csak rövid ideig, mert új célok után nézett: Sao Tomé, Ghána, majd Nepál következett. Ahol egy újabb botrányba keveredett. 

Állítólag félmillió dollárt kínált neki egy kuvaiti sejk, ha Nepál legalább 8-0-ra kikap az Ázsiai Játékok selejtezőjében. Gutendorf ezt visszautasította. A meccsen aztán Kuvait már 4-0-ra vezetett, amikor verekedés tört ki a pályán és a játékvezető félbeszakította a meccset. Maradt a pályán elért eredmény, ami kevés volt Kuvaitnak. Gutendorf később elárult, megingott a hatalmas összeg hallatán, de végül nem sározta be a nevét.

Ha már a vb-re nem is, az olimpiára kétszer is eljutott. 1988-ban Iránt, 1992-ben Kínát segítette a részvételhez. Ahogy emlékirataiban leírta, akkor jutott először eszébe, hogy abba kellene hagyni. De azért még Zimbabwe, Mauritius, majd Ruanda következett, amelyről így írt:

Azt hiszem életem legfontosabb állomása volt. A népirtástól megsebzett, kivéreztetett kelet-afrikai ország túl volt a polgárháborún, a népirtáson. Együtt ültek a csapatom játékosai, hutuk és tuszik. Olyanok, akiknek az apja néhány éve még kölcsönösen vágta el a másik torkát. Elhitettem velük, hogy a bosszú nem segít, a játék öröméért tiszteljék egymást. Azt hiszem megértették, életem legboldogabb pillanata volt.

2003-ban még egy szamoai lehetőség és véget ért a misszió. A világ legnagyobb edzőcsavargója hazatért Koblenzbe. Sosem nyert zsákszámra érmeket, a hangos sikerek is elkerülték, de ez az ő számára másodlagos volt. A lehetőség, hogy körbe járta a Földet és közben a játék szeretetét és ismeretét hintette el mindenfelé, az mindennél többet ért. Erről szól az a négy film is, amely Rudi Gutendorf fél évszázados pályafutásáról megjelent. A futball legnagyobb misszionáriusa teljesítette a küldetését. Augusztusban volt 90 éves.