Index Vakbarát Hírportál

Egyetlen magyar klub a legjobb utánpótlásnevelő csapatok rangsorában

2016. november 1., kedd 09:46 | aznap frissítve

A Sporttudományok Nemzetközi Központjának (CIES) beszámolója azt vizsgálta, hogy az egyes utánpótlásközpontok hány játékost adtak az  5 nagy európai bajnokságnak, illetve Európa 31 bajnokságának. Utóbbi rangsorban, egyetlen magyar csapatként, az MTK is szerepel.

A klub által nevelt játékosként azokat vették számításba, akik 15-21 éves koruk között legalább 3 évet eltöltöttek az adott csapatnál. A lista összeállításánál pedig azokat a játékosokat vették figyelembe, akik 2016 október 1-ig legalább egyszer pályára léptek a vizsgálatban szereplő bajnokságok valamelyikében, idén vagy az előző két szezonban.

A szervezet két listát állított össze, az egyik csak az öt legerősebb európai bajnokságot – angol, francia, német, olasz, spanyol – nézte, míg a másik az előző öttel együtt összesen 31 bajnokság csapatait vizsgálta.

A top 5 rangsor élén a Real Madrid áll, a madridiaknál jelenleg 7 saját nevelésű játékos szerepel, az öt nagy ligában pedig további 34 Real-nevelés játszik, azaz összesen 41 játékost "szállítottak" Európa legerősebb bajnokságai számára. A második a Barcelona 37 (7+30), a harmadik pedig a Manchester United 34 (6+28) játékossal.

Az Európa 31 bajnokságát vizsgáló listára egyetlen magyar csapatnak sikerült beverekednie magát, méghozzá az MTK-nak. A kék-fehéreket a 22. helyen rangsorolják 37 játékossal (10+27). Ez komoly elismerés a Sándor Károly Akadémiának, ugyanakkor elég lehangoló a magyar futball egészére nézve. Ezek szerint eddig nincs átütő eredménye a nagy magyar utánpótlásreform keretében lépten-nyomon alapított akadémiáknak.

A 31-es európai listát az Ajax vezeti, az amszterdami klub egészen elképesztő módon 72 játékost adott ezeknek a bajnokságoknak (9+63), második helyen a szerb Partizan Belgrád 61-gyel (5+56),  a harmadik a Croatia Zagreb 55 (13+42)

Érdekesség, hogy a legjobb európai nevelőklubok közé két argentin is befért, a Boca Juniors 11 játékost adott az 5 nagy bajnokságot tekintve, míg a River Plate 20-at Európa 31 legjelentősebb bajnokságának.

A listák itt tekinthetők meg.

Rovatok